Női kézi Eb: óriási meccset nyertek a hollandok, de lemaradnak az elődöntőről

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.14. 19:59
null
Wester védései a hajrában biztosították be a holland győzelmet (Fotó: Kolektiff images)
Hollandia egy végletekig kiélezett, fordulatos meccsen legyőzte Németországot a dániai női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, ám az egygólos siker kevés ahhoz, hogy a csapat odaérjen az elődöntős helyre a koldingi 2. csoportban. 

A magyar válogattat is felvonultató koldingi csoportban a németek és a hollandok számára is nagy volt a tét: az elődöntőbe jutás. A narancsmezeseknek csak úgy maradhattak életben az esélyeik, ha nyernek, de az sem volt mindegy, mennyivel teszik ezt.

A németeket irányító Henk Groener 2009 és 2016 volt holland kapitány, nem meglepő, hogy a németekkel is a sokat futó, nagy tempót diktáló kézilabdát játszatja, így tulajdonképpen hasonló stílusú együttesek csaptak össze.

A hollandoknál Lois Abbingh újra az igazi arcát mutatta, a hibái ellenére valódi vezére volt a csapatának. Az átlövő, valamint a ferencvárosi Angela Malestein lőtte góljaik nagy részét az első félidőben. A hollandok tudtak először két találattal elhúzni, de Groener időkérése után 7–5-ös hátrányból 11–7-es előnyt csinált a német válogatott.

A Siófokról távozó Dinah Eckerle több fontos védést is bemutatott, azonban a túloldalon Tess Westerrre sem lehetett panasz. A hollandok nem hagyták magukat jobban leszakítani, és a szünetre egyre tudták csökkenteni a hátrányukat (14–15).

A második játékrészben folytatódott a tendencia, a németek hol egy, hol két góllal mentek, ám utána rendre jött a holland válasz, azonban kérdéses volt, mennyi energiát emészt fel a folyamatos kapaszkodás. A hollandok többször is átvehették volna a vezetést, de ilyenkor sokáig vagy belehibáztak vagy Eckerle védett.

Az idegek pattanásig feszültek, minden labdáért és gólért óriási küzdelem zajlott a pályán, mindkét fél nagy energiát mozgósított. Az 55. percben jött a fordulat, egyenlő állásnál a padról befutó Malestein szerzett labdát, és félpályáról az üres német kapuba ívelt, miközben kiharcolt még egy kiállítást az egyébként is emberhátrányban levő ellenfélnek.

A németek kétgólos hátrányból is visszajöhettek volna, ám Wester a végén két ziccert is megfogott, ezzel megnyerte a meccset a csapatának (28–27). Ezzel együtt a hollandok már biztosan nem juthatnak be az elődöntőbe, miután erre csupán hármas holtverseny esetén volna esélyük, de a gólkülönbségük a horvátok elleni vereséggel –1 lenne egy ilyen összevetésben, míg a horvátok +2-vel, a németek –1-gyel állnak, csakhogy utóbbi két csapat még találkozik a keddi záró körben. Ha a hollandok nem tudnák legyőzni a korábbi meccsen a románokat, a németeknek bármilyen győzelem elég a második helyhez, a hollandok sikere esetén pedig kétgólos különbségre lesz szükségük a horvátok megelőzéséhez.

A hétszeres Európa-bajnok norvégok már korábban bebiztosították a továbbjutásukat és első helyüket.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT (KOLDING)
Hollandia–Németország 28–27
(14–15)
Ld: Abbingh 8, Malestein 6, ill. Behnke, Naidzinavicius 4-4

A csoport másik hétfői mérkőzésén
Magyarország–Románia 26–24 (13–14)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 138–93 +45 8
2. Horvátország 4 3 1 101–103 –2 6
3. Hollandia 4 2 2 106–110 –4 4
4. Németország 4 2 2 104–114 –10 4
5. MAGYARORSZÁG 4 1 3 97–108 –11 2
6. Románia 4 4 83–101 –18 0
2. CSOPORT (KOLDING)
12. 10.18.15Horvátország–Románia25–20
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia25–32
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország25–32
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia25–36
12. 14.18.15Hollandia–Németország28–27
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia26–24
12. 15.16.00
Hollandia–Románia
12. 15.18.15
Horvátország–Németország
12. 15.20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik