Női kézi Eb: Mit lehetne tanulni a norvégoktól? A fegyelmezettséget – Bíró

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 06:43
Nem volt kérdés a norvégok győzelme a magyar női kézilabda-válogatott ellen a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének záró napján. A 32–21-es vereség után Bíró Blanka és Klujber Katrin beszélt a mérkőzésről és az Eb tanulságairól. 

„Szörnyű,ez az első szó, ami eszembe jut erről a mérkőzésről – vallotta be Bíró Blanka. – Rosszul kezdtünk, nem igazán tudtuk megvalósítani azt, amit akartunk játszani védekezésben. Támadásban is sok labdát eladtunk, technikai, taktikai hibát vétettünk, amit a norvégok könyörtelenül megbosszultak. Mit lehetne tanulni a norvégoktól? A fegyelmezettséget. Az első félidőben a kispadról néztem, ahogy lezongorázták a támadójátékot, precízen végigvitték. A védekezésükön is látszott, hogy tudják, mit fogunk játszani, remekül tolódtak, sokkal jobban végrehajtották a taktikai utasításokat.

Klujber Katrin – aki videónkban kitér arra, mennyire volt elégedett a saját teljesítményével – a türelmes, okos játék mellett a sebességet irigyli a norvégoktól.

„Nem tudom, hogy ezt lehet-e tanulni, ám ha mi is ilyen sebességen tudnánk kézilabdázni, akkor nagyon nagy potenciál lenne a támadásainkban. Nem tudom, hogy ők így születtek-e, de teljesen más a fizikumuk, az életvitelük. Van mit tanulnitőlük.”

Videónkban a játékosok arról is beszélnek, hogy a márciusi, győri olimpiai selejtező előtt milyen tanulságokkal szolgált az Európa-bajnokság, amelyen a 10. helyet szerezte meg a magyar válogatott.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
2. CSOPORT (KOLDING)
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG
32–21(17–9)
Kolding, zárt kapuk mögött. V:Hrisztidi, Papamateu (görögök)
NORVÉGIA:SILJE SOLBERG – SKOGRAND5 (2),N. MÖRK7 (4),S. Oftedal1,Brattset1,Reistad2,HERREM5.Csere:Katrine Lunde (kapus), Frafjord, Sanna Solberg1,H. Löke2,Arntzen2,Aune2,Tomac, M. Jacobsen1,BREISTÖL3. Szövetségi kapitány:Thorír Hergeirsson
MAGYARORSZÁG:
Szikora – Faluvégi D.3,Háfra N., Csiszár-Szekeres, Helembai F., KOVACSICS7 (1),Márton G.Csere:BÍRÓ B. (kapus), Klujber5 (2),Szöllősi-Zácsik1,Tomori2,Lakatos R.1,Kácsor, Lukács V., Schatzl Nadine1,Tóvizi P.1.Szövetségi kapitány:Danyi Gábor, Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc:
4–0.10. p.:7–1.14. p.:10–5.21. p.:14–5.40. p.:23–13.50. p.:25–18.54. p.:27–20
Kiállítások:6, ill. 2 perc

Hétméteresek:8/6, ill. 5/3

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Hollandia–Románia 35–24 (16–12)
Ld:
Van Wetering 8, ill. Laslo 7, Polocoser 6
Horvátország–Németország 23–20 (12–12)
Ld:
Debelic 6, ill. Maidhof 9

A 2. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Norvégia55170–114+5610
2. Horvátország541124–123+18
3. Hollandia532141–134+76
4. Németország523124–137–134
5. MAGYARORSZÁG514118–140–222
6. Románia55107–136–290

AZ EB VÉGEREDMÉNYE, AZ EDDIG ISMERT HELYEZÉSEK
7. Németország
8. Montenegró
9. Spanyolország
10. MAGYARORSZÁG
11. Svédország
12. Románia
13. Szerbia
14. Lengyelország
15. Csehország
16. Szlovénia

A TOVÁBBI MENETREND
PÉNTEK
AZ 5. HELYÉRT
15.30:
Oroszország–Hollandia
ELŐDÖNTŐ
18.00:
Franciaország–Horvátország
20.30:Norvégia–Dánia
VASÁRNAP
15.30:
bronzmérkőzés
18.00:döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik