Jovanka Radicevicék a CSM Bucuresti-t legyőzve nyolcaddöntősök a BL-ben (Fotó: EHF Champions League/Fb)

 

A CSM Bucuresti abban a tudatban utazott a csoport utolsó fordulójában rendezett Krim Ljubljana elleni idegenbeli mérkőzésére, hogy győzelem esetén megelőzi a címvédő norvég Vipers Kristiansandot, míg a vendéglátó szlovénoknak is volt még esélyük nyolcaddöntőbe jutni.

A korábbi váci szélső, Szanja Radoszavljevics vezérletével pedig már a mérkőzés elején 7–4-re elléptek, de a szünetre már Cristina Neaguék vonulhattak 14–13-as előnnyel.

A második játékrészben viszont Barbara Lazovicék visszavették a vezetést és az egy-két gólos különbséget végig megtartva okoztak meglepetést, hiszen 28–26-ra nyertek – ennek ellenére a CSM így is második helyen jutott negyeddöntőbe.

A csoport másik mérkőzésén Szikora Melinda csapata, a Bietigheim esélyt sem hagyott a pont nélkül utolsó cseh Baník Mostnak.

A házigazda német csapat már a szünetben 22–12-re vezetett, majd a második 30 percben még inkább felőrölte ellenfelét, végül 47 (!) gólt lőve nyert 22 találattal és megtörte nyolc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját a sorozatban.

A németek azonban ennek ellenére sem tudtak továbbjutni a nyolcasból, hiszen a Krimmel és a francia Bresttel holtversenyben egyaránt 12 ponttal zártak, de a trió közti minitabellán ők végeztek a harmadik helyen, így nem jutottak tovább, míg a Krim ott lesz a nyolcaddöntőben.

Szikora Melinda nem lépett pályára a mérkőzésen.






NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT

Krim Ljubljana (szlovén)–CSM Bucuresti (román) 28–26 (13–14)
SG BBM Bietigheim (német)–Baník Most (cseh) 47–25 (22–12)

KÉSŐBB
ODENSE HB (dán)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 25–28 (9–15)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
 1. Vipers Kristiansand (norvég) 14 11 1 2 456–373 +83  23
 2. CSM Bucuresti (román) 14 10 2 2 439–386 +53  22
 3. Odense Handbold (dán) 14 8 6 398–373 +25  16
 4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 14 7 1 6 407–374 +33  15
 5. Krim Ljubljana (szlovén) 14 6 8 398–405 –7  12
 6. Brest Bretagne (francia) 14 5 2 7 377–378 –1  12
 7. Bietigheim (német) 14 5 2 7 432–387 +45  12
 8. Baník Most (cseh)1414347–578–231 0

A csoport első két helyezettje negyeddöntőbe jutott, a 3–6. helyezettek nyolcaddöntősök.

B-CSOPORT
Rapid Bucuresti (román)–Lokomotiva Zagreb (horvát) 27–22 (15–12)
Storhamar (norvég)–Metz (francia) 24–26 (16–11)

A playoff párosítása: Odense (dán)–Storhamar (norvég), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Krim Ljubljana (szlovén)–Rapid Bucuresti (román), Brest Bretagne (francia)–Esbjerg (dán)
A negyeddöntők párosítása:
 Odense/Storhamar–GYŐRI AUDI ETO KC, FTC/Buducsnoszt–Metz (francia), Krim/Rapid–Vipers Kristiansand (norvég), Brest/Esbjerg–CSM Bucuresti (román).