Már csak a csoportelsőség a kérdés a középdöntő zárásaként

Vágólapra másolva!
2012.12.13. 12:21
null
A mieink az utolsó középdöntős meccsre készülnek (Fotó: Mirkó István)
Utolsó fordulójához érkezett a középdöntő a Szerbiában zajló női kézilabda Európa-bajnokságon, a magyar csapat az oroszokkal találkozik, a találkozónak pedig csak akkor lesz a mieink számára tétje, ha előtte Montenegró nem tudja legyőzni a harmadik helyre hajtó spanyolokat. A II. csoport győztese ugyanis elkerüli az elődöntőben a címvédő Norvégiát.

A szerdai nap a pihenés és regenerálódás jegyében telt Újvidéken a magyar női kéziválogatott számára, rá is fért egy kis lazítás a lányokra, hiszen kemény öt meccs van már mögöttük az Eb-n. A nagy sikerre való tekintettel (és mert a szállodai koszt nem a legideálisabb) újra felkeresték a Novak Djokovics kávézóláncához tartozó újvidéki kirendeltséget. Kora délután csak egy rövid biciklizés következett, majd fakultatív programként többen bementek a városba sétálni és kicsit vásárolgatni. Kézilabdát csak a ma délelőtti edzésen láttak újra a lányok.

Bár a legfontosabb kérdés – melyik két válogatott jut tovább a középdöntő újvidéki II. csoportjából a belgrádi elődöntőbe és a helyosztókra – már eldőlt, a mai fordulónak is lesz tétje Magyarország és Montenegró számára: a csoportelsőség.

A csoportelsőséget megszerző csapat ugyanis a szombati elődöntőben elkerüli az I. csoportot már megnyerő, olimpiai és világbajnok, zsinórban ötödik Európa-bajnoki címére hajtó Norvégiát. Mivel a magyar együttes kikapott Montenegrótól, csak akkor végezhet csoportja első helyén, ha este legyőzi Oroszországot, míg Katarina Bulatovicséknak pontot vagy pontokat kellene hullajtaniuk a Spanyolország elleni délutáni meccsen.

A mieink tehát már úgy lépnek pályára utolsó középdöntős mérkőzésükön Újvidéken, hogy tudni fogják, marad-e egyáltalán tét a csoportelsőség szempontjából, így a fáradtabb játékosoknak alkalmasint maradhat idejük a feltöltődésre, és jöhetnek azok, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.

A másik ágon az I. csoport második helyéért a házigazda Szerbia, Dánia és Franciaország küzd. Ha Szerbia pontot szerez utolsó középdöntős mérkőzésén Franciaország ellen, bejut a legjobb négy közé.

Az oroszok ellen újra ott lehet apályán az eltiltását letöltő Tomori Zsuzsanna, aki csak kívülről figyelhette a románok legyőzését:

„Nagyon örültem, és büszke voltam a lányokra, hogy meg tudták nyerni a románok elleni meccset, és ezzel az én butaságomat is 'kijavították'. Aranyosak voltak, hogy az én mezemet is lerakták a kispadra, ahogy tudtam, ordítottam és szurkoltam nekik a lelátóról. Az oroszok ellen is mindent meg fogunk tenni, de a lényeg, hogy ne legyen sérülés" – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Tomori.

Nagy az összhang a csapaton belül (Fotó: MTI)
Nagy az összhang a csapaton belül (Fotó: MTI)

Bár az oroszok eddig csak egy meccset nyertek meg (Izland ellen) az Eb-n (a Montenegrótól elszenvedett vereség mellett háromszor döntetlent játszottak), szerencse, hogy igazi tétje már nem lesz a találkozónak, hiszen sohasem lehet tudni, mire számítsunk tőlük. Az összesített mérleg erősen feléjük billen, legutóbb 2008-ban, az aarhusi világkupán mérkőztünk meg velük (29–24-re kikaptunk), az utolsó győzelmet 2006-ban arattuk ellenük.

Triscsuk Krisztinának biztos különleges lesz a találkozó, több jelenlegi orosz válogatottal ugyanis még együtt játszott fiatalabb korában:

„Ismerem az összes kis titkukat, értem a nyelvüket, így olyan leszek, mint egy kis ravasz róka! Kiváló játékosaik vannak, de tudom, mik a gyengéik. Bár nem lesz nagy tétje a találkozónak, de számomra ez presztízsmeccs" – idézi Triscsukot az Eb hivatalos honlapja.

TOMORI: A BUTASÁGOMAT KIJAVÍTOTTÁK
PALACSINTÁVAL ÉS PIHENÉSSEL HANGOLÓDTAK KÉZISEINK AZ OROSZOKRA

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, A MAI PROGRAM
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
I. CSOPORT (Belgrád)
Csehország–Svédország 16.10
Szerbia–Franciaország 18.10 (Tv: Sport1)
Norvégia–Dánia 20.10 (Tv: Sport1)
II. CSOPORT (Újvidék)
Spanyolország–Montenegró 16.15 (Tv: Sport1)
Németország–Románia 18.15
MAGYARORSZÁG–Oroszország 20.15 (Tv: m2)

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 107– 89 +18 8
2. Szerbia 4 2 1 1 106–101 +5 5
3. Dánia 4 2 2 113–113 0 4
4. Franciaország 4 2 2 94– 97 –3 4
5. Svédország 4 1 1 2 92–101 –9 3
6. Csehország 4 4 95–106 –11 0
A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 107– 99 +8 6
2. Montenegró 4 3 1 101–100 +1 6
3. Németország 4 1 1 2 94– 93 +1 3
4. Spanyolország4112105–108–33
5. Oroszország 4 3 1 99–102 –3 3
6. Románia4112 91– 95–43

A csoportkör közben a gólkülönbség, a végén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

MAGYAR–OROSZ VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
1992 11. 12. Oslo 25–25 (14–14)
11. 15. Oslo 20–21 (11–12)
1993 11. 30. Bodö 24–24 (12–13) vb
1994 9. 22. Oldenburg 19–27 (11–14) Eb
1995 12. 14. Budapest 23–18 (11–10) vb
1997 9. 8. Szöul 25–26 (10–10)
1999 12. 4. Hamar 34–25 (22–8) vb
2000 12. 13. Valcea 26–19 (17–12) Eb
2001 4. 12. Nagykanizsa 27–29 (15–17)
4. 13. Zalaegerszeg 35–26 (18–15)
4. 14. Nagyatád 27–27 (12–11)
11. 24. Kijev 24–26 (15–12)
12. 13. Merano 23–30 (10–15) vb
2002 11. 28. Kijev 26–27 (14–10)
12. 10. Farum 29–39 (17–21) Eb
2003 11. 9. Drammen 30–31 (12–14)
11. 15. Párizs 32–35 (14–17)
2004 12. 19. Budapest 29–25 (14–13) Eb
2005 12. 15. Szentpétervár 33–35 (17–15) vb
2006 8. 19. Budapest 42–33 (24–15)
2007 8. 18. Győr 32–32 (19–12)
12. 13. Párizs 35–36 (22–20) vb
2008 8. 15. Peking 24–33 (15–16) olimpia
8. 21. Peking 20–22 (9–14) olimpia
10. 15. Aarhus 24–29 (8–11) vk
Összesítés: 25 mérkőzés, 6 győzelem, 4 döntetlen, 15 vereség, 688–700-as gólkülönbség
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik