Kézilabda: Marko Vujint szerződtette a Szeged – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.03.16. 14:30
null
Vujin tudja, hogy éretlenül viselkedett 13 éve (Fotó: pickhandball.hu)
Valósnak bizonyultak a korábbi sajtóhírek arról, hogy Szegeden folytatja pályafutását a legutóbb a Vardarnál szereplő jobbátlövő, Marko Vujin, miután a szegediek hivatalos honlapjukon is bejelentették a 36 éves kézilabdázó szerződtetését. Mivel Magyarországon jelenleg nincs átigazolási időszak, Vujin magyar bajnoki és kupameccseken nem léphet pályára, csupán a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

A klub hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint Vujinon kedden elvégezték az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, majd sor került a Bajnokok Ligája idényének végéig szóló szerződés aláírására. Mivel Magyarországon jelenleg nincs átigazolási időszak, Vujin magyar bajnoki és kupameccseken nem léphet pályára. Az Európai Kézilabda-szövetség azonban a koronavírus-járvány miatt erre az idényre engedélyezte, hogy a csapatok nevezhessenek egy olyan játékost, aki az idény során korábban már más csapatban is pályára lépett a Bajnokok Ligájában. Marko Vujin tehát kizárólag a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd a Szegednél.

A 36 éves átlövő esetében ez jelenleg kettő meccset, a Kiel elleni oda-vissza vágós BL-nyolcaddöntőt jelent szegedi mezben, és persze, ha továbbjutnak, akkor még kettőt, a negyeddöntőt is.

A szegedi klub hivatalos honlapján egyébként megszólalt Vujin is, aki kitért arra a 13 évvel ezelőtti esetre is, amikor még a Veszprém játékosaként a szegediek elleni találkozó végén egy hetes elvégzésekor fejbe dobta Puljezevics Nenadot, a Tisza-partiak kapusát, s az eset miatt azóta is közutálatnak örvend a szegedieknél, ám most elnézést kért a drukkerektől.

„Örülök, hogy csatlakozhattam a Mol-Pick Szeged csapatához.Tudom, hogy a jelenlétem mit jelent a szurkolók számára, sajnálom, éretlenül viselkedtem, fiatal voltam, nem volt sportemberhez és a két csapathoz méltó, éppen ezért szeretnék elnézést kérni a szegedi szurkolóktól is. A Mol-Pick Szeged mezében minden erőmmel azon leszek, és csak arra szeretnék koncentrálni, hogy a Bajnokok Ligájában továbbjutáshoz segítsem a csapatot és végre örömet is adhassak a szegedi szurkolóknak, valamint a #kékek családjának, a #HandballFamily-nek” – olvasható Vujin nyilatkozata a pickhandball.hu-n.

A 13 évvel ezelőtti Veszprém–Szeged meccsre a szegedma.hu emlékezett vissza, s idézte fel az alábbi videóval az esetet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik