Kézilabda: kialakultak a női vb-sorsolás kalapjai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 15:41
Kedden délután 14 órakor Hamburgban kisorsolják a december 1-17-e között Németországban rendezendő női kézilabda-világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott a negyedik kalapba kapott besorolást.

Utolsó három csapatként a hétvégén Brazília, Argentína és Paraguay csatlakozott a női kézi-vb 24 csapatos mezőnyéhez, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség pedig a keddi sorolás előtt elkészítette a kiemelést.24 csapatos mezőnyéhez, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség pedig a keddi sorolás előtt elkészítette a kiemelést.

A házigazda németek döntése értelmében az első kalapban szereplő franciák az A-csoportba (Trier), a norvégok a B-csoportba (Bietigheim-Bissingenben), a dánok pedig a C jelű hatosba kerültek (Oldenburg), míg saját maguk a D-ben szerepelnek majd Lipcsében. Mindebből következik, hogy az első kalap negyedik tagja, Hollandia szintén a D-csoportban kap helyet.

A magyarok a negyedik kalapba kerültek, így biztos, hogy Montenegrót, Szlovéniát és Dél-Koreát nem kaphatják csoportellenfélként.

A csoportmérkőzéseket Trierben, Bietigheim-Bissingenben, Oldenburgban és Lipcsében rendezik, a nyolcaddöntőkre és a negyeddöntőkre Magdeburgban, illetve Lipcsében kerül sor, míg az utolsó négy mérkőzésnek (elődöntők, bronzmérkőzés, döntő) Hamburg ad otthont.

A kedden, 14 órakor, Hamburgban rendezendő sorsolást a nemzetközi szövetség honlapja élőben közvetíti.

NŐI KÉZILABDA-VB
KIEMELÉS A SORSOLÁSRA

1. kalap: Norvégia (B-csoport), Hollandia (D-csoport), Franciaország (A-csoport), Dánia (C-csoport)
2. kalap: Románia, Németország (D-csoport), Oroszország, Svédország
3. kalap: Szerbia, Csehország, Spanyolország, Brazília
4. kalap: Magyarország, Montenegró, Szlovénia, Dél-Korea
5. kalap: Angola, Japán, Argentína, Kína
6. kalap: Paraguay, Tunézia, Kamerun, Lengyelország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik