Férfi kézi BL: törölték a Szeged párizsi meccsét, a PSG-é a 2 pont

MTI/M. D.MTI/M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 19:44
null
A Szeged és a PSG magyarországi meccsét a franciák három góllal megnyerték (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Elmarad a csütörtökre kiírt PSG–Szeged mérkőzés a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a találkozó két pontját 10–0-s gólkülönbséggel a párizsi együttes kapta meg – döntött kedden az európai szövetség (EHF) illetékes bizottsága.

Az EHF döntéséről a szegedi klub a hivatalos Facebook-oldalán számolt be.

Az eset előzménye, hogy a Szeged és a német Flensburg vasárnap délutánra tervezett találkozója is elmaradt, mert Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző megfertőződött a koronavírussal. Csapata így hat győzelemmel és nyolc vereséggel zárt az A-csoportban, és az 5. helynél előrébb már biztosan nem végezhet, ugyanis a Meskov Breszt az európai szövetség keddi határozatának értelmében 10–0-s gólkülönbséggel megkapta a Porto elleni találkozó két pontját, azt a meccset Alfredo Quintana halála miatt halasztottak el.

A portugál együttes – a jobb egymás elleni eredményének köszönhetően – abban az esetben még megelőzheti a Szegedet a tabellán, ha csütörtökön lejátssza és megnyeri az Elverum elleni idegenbeli mérkőzését.

A Telekom Veszprém szerdán a Nantes elleni hazai meccsel zárja a csoportkört, és mivel biztosan második lesz, az A-csoport 7. helyezettjével találkozik a nyolcaddöntőben.

AZ A-CSOPORT MÓDOSÍTOTT ÁLLÁSA
1. Paris SG (francia) 14 9 1 4 388–327 +61 19
2. Kielce (lengyel) 13 9 1 3 414–383 +31 19
3. Flensburg (német) 13 9 1 3 310–308 +2 19
4. Meskov Breszt (fehérorosz) 13 6 1 6 347–348 –1 13
5. MOL-PICK SZEGED 14 6 8 318–329 –11 12
6. FC Porto Sofarma (portugál) 13 4 2 7 323–331 –8 10
7. Vardar Szkopje (északmacedón) 13 3 3 7 303–314 –11 9
8. Elverum Handball (norvég) 13 2 1 10 356–419 –63 5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik