Xavier Pascual váltja Juan Carlos Pastort az egyiptomi férfi kéziválogatottnál – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.24. 16:59
null
Xavier Pascual (Fotó: Getty Images)
Az Egyiptomi Kézilabda-szövetség kedden hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően a jelenleg az NB I-es Veszprémet is irányító Xavier Pascual lett a férfiválogatott új szövetségi kapitánya.

Mint ismert, az egyiptomi válogatottat legutóbb a Szeged korábbi edzője, Juan Carlos Pastor irányította, vele azonban nem hosszabbított szerződést a szövetség.

Korábban már jeleztük, hogy a Veszprém jelenlegi mestere, Xavier Pascual a legesélyesebb a kapitányi posztra, az egyiptomi szövetség pedig kedden hivatalos Facebook-odalán be is jelentette az 57 éves tréner érkezését.

A hivatalos közleményből kiderült az is, hogy Pascual a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig írt alá a válogatotthoz. A hírt a Veszprém is megerősítette.

„Nagyon boldog vagyok, fantasztikus dolognak tartom, hogy ilyen lehetőséget kaptam egy nemzeti csapat élén, és biztos vagyok benne, hogy ez a munka nekem és a klubnak is előnyére válik majd – idézi a Veszprém honlapja Xavier Pascualt. – Remélem, remekül együtt tudunk működni, és összehangolni a munkát Veszprémben és az egyiptomi válogatottnál, ahol lesz egy remek edzői stábom, amely a szezon során segít a szakmai munkában, én pedig a válogatott szünetekben csatlakozom hozzájuk. Úgy gondolom, tudom kezelni ezt a kettős helyzetet, Veszprémben is van néhány egyiptomi játékosunk, és hiszem, hogy ez a munka mindenki számára gyümölcsöző lesz.”

Pascual újabb megbízatása nem jelenti azt, hogy távozna Veszprémből, a továbbiakban másodállásban irányítja majd a „fáraókat”.

„Határozottan úgy gondolom, hogy ez a kettős szerepvállalás még inkább ösztönözni fogja őt arra, hogy Veszprémben még jobb és eredményesebb munkát végezzen a jövőben. Természetesen mindez addig tartható, amíg a két munka összeegyeztethető, és a klub érdekei nem sérülnek” – fogalmazott Bartha Csaba, a One Veszprém HC vezérigazgatója.

A spanyol szakember egyébként a következő idényben négy egyiptomi játékossal is együtt dolgozik majd klubcsapatánál, mivel a már korábban a csapatot erősítő Jehia el-Dera mellett nemrégiben Ahmed Heszam, Ali Zein, valamint Ahmed Adel érkezését is bejelentette a klub.

 

Legfrissebb hírek

Veszprémben újfent kiderült: néhány perces roham itt már nem elég

Kézilabda
22 órája

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Férfi kézilabda NB I: három meghatározó játékosával is hosszabbított a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2025.10.15. 12:25

A Szeged és a Veszprém is hozta a kötelezőt a kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Szoros lett a vége, de a Veszprém megverte az Industria Kielcét

Kézilabda
2025.10.09. 20:17

Férfi kézi: nagy rangadókkal folytatódik a BL a Veszprémnek és a Szegednek

Kézilabda
2025.10.09. 10:49

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
2025.10.02. 10:09
Ezek is érdekelhetik