Kézilabda: rekordhosszúságú eltiltást kapott az ellenfele orrát törő osztrák játékos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 09:04
null
Ivan Horvat (Fotó: Getty Images)
Az Osztrák Kézilabda-szövetség (ÖHB) 26 hónapra eltiltotta az Alpla HC Hard 32 éves játékosát, Ivan Horvatot, aki kedden arcon csapta ellenfelét, Markus Mahrt a helyi élvonal negyeddöntőjében – írja az ÖHB közleményére hivatkozva a dán TV2.

Az osztrák szövetség honlapján olvasható közlemény szerint a háromtagú fegyelmi bizottság többek között a játékvezetői jelentés, a televíziós felvételek, az orvosi jelentések, valamint a két klub, illetve a vádlott vallomását figyelembe véve döntött. 

A végleges döntés szerint Horvat „rendkívül sportszerűtlen” magatartást tanúsított, s 26 hónapra és 11 napra tiltotta el a játékost a kézilabdázástól. Horvatnak két hete van fellebbezni a döntés ellen, amelyet a dán TV2 kézilabda-szakértője, Bent Nyegaard túlzásnak tart, dacára annak, hogy a játékos szerinte is egy „csúnya, szándékos ütés” volt. A dán szakértő hozzátette, hogy a meccset nem látta teljes egészében, így nem tudja, mi vezetett az indulatok ilyen színtű elfajulásához.

Kézilabda
2025.05.06. 12:01

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

„A csele hihetetlenül gyors volt, és én is rosszul reagáltam abban a helyzetben”

 

 

Legfrissebb hírek

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 12:25

Kettős győzelemmel jutott tovább Máthé és Lukács csapata

Kézilabda
2025.09.06. 21:58

Ónodi-Jánoskúti három góllal mutatkozott be a francia bajnokságban

Kézilabda
2025.09.05. 22:53

Legendás kézilabdázókról nevezték el a Magvassy Mihály Sportcsarnok szektorait

Kézilabda
2025.09.04. 22:27

Lékai Máté befejezi pályafutását a válogatottban – hivatalos

Kézilabda
2025.09.03. 12:05

Kézilabda: tíz magyar gól a Francia Kupa első fordulójában

Kézilabda
2025.09.02. 22:48

Az FTC és a Dabas győzelmével ért véget a Határtalanul kézilabdatorna

Kézilabda
2025.08.30. 18:58

Négy NB I-es játékos is helyet kapott a magyarok ellen készülő svéd kézikeretben

Kézilabda
2025.08.27. 15:30
Ezek is érdekelhetik