„Nagyon nehéz rá válaszolni” – Ligetvárit és Margucot is kihívás elé állítottuk

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.07. 09:12
A Veszprémnek nem sikerült megtartani a hazai veretlenségét a Bajnokok Ligájában (Fotó: Árvai Károly)
Nem sikerült megőríznie a hazai veretlenségért a Veszprémnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, ám a célját már korábban elérte a csoportelsőséggel. Ligetvári Patrik és Gasper Marguc értékelte a Füchse Berlin elleni meccset, illetve a teljes csoportkört az NSO Tv-nek.

„Őszintén megvallva, ma nem nyújtottuk a legjobbunkat. Bár a végén lehetőségünk volt legalább egy pontot szerezni, de a Füchse Berlin ma jobban megérdemelte a győzelmet. Megnyertük már a csoportot, ennek ellenére nem akartunk kikapni hazai pályán, ez most nem a mi  napunk volt. Talán az energiaszintünk nem volt ma elég magasan. Kicsit keserű a szánk íze, hogy nem sikerült győzelemmel zárnunk a csoportkört, de a célunkat elértük, az pedig a csoportelsőség volt” – mondta Gasper Marguc az NSO Tv-nek a 33–32-es vereség után. 

Videónkban Ligetvári Patrik is értékeli a mérkőzésen történteket, illetve mindketten előretekintenek a negyeddöntőre, ahol a papírforma szerint a Magdeburg lehet a Veszprém ellenfele. Emellett olyan kérdésre is válaszolnak, amelyre csak nehezen tudtak felelni. 

Kézilabda
2025.03.06. 20:22

A Veszprém az utolsó pillanatban kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézi BL-ben

Mindkét csapat nagyot küzdött, de a végén megérdemelten győzött a német együttes.


FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT 
One Veszprém HC–Füchse Berlin (német) 32–33 (16–17)
Veszprém, 5340 néző. Vezette: Boricsics, D. Markovics (szerbek)
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 5 (5), Remili 3, Cindric 3, Fabregas 2, Pálmarsson 4, Descat 2. Csere: Jensen (kapus), Ligetvári, Pesmalbek 4, Koszorotov 2, Casado 3, Sandell, Elísson 2, Vajlupau 2, Grahovac. Edző: Xavier Pascual
BERLIN: Miloszavljev – Av Teigum 2, Gidsel 5, MARSZENICS 7, Darj, L. ANDERSSON 8, FREIHÖFER 9 (4). Csere: Ludwig (kapus), Lichtlein, Langhoff 1, Herburger, Wiede 1. Edző: Jaron Siewert
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–3. 10. p.: 5–5. 18. p.: 6–10. 24. p.: 13–13. 34. p.: 17–20. 45. p.: 21–26. 50. p.: 25–27. 55. p.: 27–31. 59. p.: 31–32
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Xavier Pascual: – Köszönöm a szurkolóknak a remek hangulatot, nagy szükség van rájuk, óriási erőt tudnak adni. Nem kezdtünk jól, sokat hibáztunk, elsősorban támadásban akadtak problémáink. A második félidőben egészen jó volt a védekezés, és a hét a hat elleni játék is működött, öt védéssel azonban nem lehet megnyerni egy ilyen meccset.
Jaron Siewert: – Veszprémben sosem könnyű nyerni, nekünk ez történelmi siker. Irányítottuk az első félidőt, de amikor magasabb fokozatba kapcsolt a Veszprém, ki tudott egyenlíteni. A szünet után igyekeztünk még nagyobb nyomást gyakorolni a hazaiakra, a hét a hat elleni játékkal meggyűlt a bajunk, nehéz védekezni egy ilyen szintű csapat ellen.

    
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
1. VESZPRÉM14122468–408+6024
2. Sporting14824454–399+5518
3. Füchse Berlin1495469–440+2918
4. PSG1495462–456+618
5. Dinamo Bucuresti1468426–439–1312
6. Plock14518370–366+411
7. Peliszter14329346–406–608
8. Fredericia141112395–476–813

 AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ MENETRENDJE 

RÁJÁTSZÁS A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT (március 26–27. és április 2–3.)
M1: Kielce (lengyel)–Füchse Berlin (német)
M2: Wisla Plock (lengyel)–Nantes (francia)
M3: OTP Bank-Pick Szeged–PSG (francia)
M4: Dinamo Bucuresti (román)–SC Magdeburg (német)

NEGYEDDÖNTŐ (április 23–24. és április 30.–május 1.)
M1–Aalborg (dán)
M2–Sporting CP (portugál)
M3–Barca (spanyol)
M4–One Veszprém HC

NÉGYES DÖNTŐ
Június 14–15., Köln, Lanxess Aréna

Legfrissebb hírek

A Veszprém megnyerte a felkészülési tornát Dobojban

Kézilabda
2025.08.16. 22:13

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

Felkészülés: az Al-Ahli legyőzésével döntős a Veszprém Dobojban

Kézilabda
2025.08.15. 22:11

Egy góllal kikapott U19-es férfi kézicsapatunk a világbajnokságon, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
2025.08.15. 20:07

Bajnokok Tornája: sima győzelemmel kezdett a Veszprém, Imre Bence kilenc gólt dobott a Kielben

Kézilabda
2025.08.13. 22:52

Ausztrál és egyiptomi riválist kapott a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.08.11. 18:25

Michael Apelgren: Nem látom, miért ne lehetnénk még jobbak

Kézilabda
2025.08.11. 08:59

Megvannak a kalapok, ezeket a csapatokat kaphatja a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2025.08.10. 13:41
Ezek is érdekelhetik