Könnyedén győzte le a NEKA-t a Veszprém

Vágólapra másolva!
2025.03.25. 20:02
Simán nyert a veszprémi gárda (Fotó: Veszprém Handball Club)
A címvédő és éllovas Veszprém 38–29-re győzött a NEKA vendégeként a férfi kézilabda NB I keddi találkozóján.

A mérkőzés legeleje igen kiegyenlítetten alakult, a 6. percig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy fölényben játszana a Veszprém. Ezt követően azonban gyorsan összeszedte magát a tabella élén álló gárda és lépésről lépére elkezdte növelni az előnyét, ami a 20. percre már nyolcgólosra duzzadt. A fordulásig ráadásul tovább lépkedtek a veszprémiek, akik így magabiztos, tízgólos vezetéssel várhatták a folytatást. 

A második játékrészre komoly cseréket hajtott végre a Veszprém, amelynek az első percekben csökkenni is kezdett a hátránya a NEKA-val szemben, ám ez nem tartott sokáig. A lefújásig ugyan sokkal kiegyenlítettebbnek tűnt a küzdelem, mint a szünet előtt volt, de komoly lehetőségük nem volt a balatonbogláriaknak, hogy közelebb kerüljenek a listavezetőhöz. 

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
NEKA–One Veszprém HC 29–38 (12–22)
Siófok, 700 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy 
NEKA: PODOBA – Szücs B., Kathi 3, Tóth L. 2, Bugyáki, KOVÁCS T. 10 (6), Juhász Á. 2. Csere: Mikler K. (kapus), Grünfelder, Lepir, Zakor 3, Pintér B. 1, Gazsó 2, Eklemovic 3, Ludmán, Csanálosi 3. Edző: Sótonyi László
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 2 (2), Remili 1, Cindric 1, FABREGAS 10, Koszorotov 3, Gáncs-Pető 3. Csere: Ligetvári, PESMALBEK 5, Casado, Vajlupau 3, ELÍSSON 8 (3), Sandell 2, Grahovac. Edző: Xavier Pascual
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 12. p.: 4–8. 14. p.: 7–9. 19. p.: 7–14. 23. p.: 10–16. 26. p.: 11–19. 37. p.: 16–27. 42. p.: 19–27. 47. p.: 23–33. 51. p.: 26–33. 56. p.: 27–37
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Sótonyi László: – Nekünk olyan riválisok ellen, mint a Veszprém, az a célunk, hogy tanuljunk. Tavasszal jó úton jár az együttes, küzd, hajt. Továbbra is az a célunk, hogy minél több pontot szerezzünk, és bennmaradjunk. A rendkívül fiatal a csapatunk néha túl lelkes, de ez legyen a legnagyobb problémánk.
Xavier Pascual: – Gratulálok a csapatomnak és köszönjük a mérkőzést!

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Veszprém20191803–525+278 38 
  2. Szeged19172688–535+153 34 
  3. FTC191513660–607  +53 31 
  4. Tatabánya191216609–582  +27 25 
  5. Balatonfüred19946570–583  –13 22 
  6. Győr191018602–583  +19 21 
  7. Csurgó19658539–567  –28 17 
  8. Gyöngyös196310549–585  –36 15 
  9. NEKA207112582–644  –62 15 
10. PLER196112551–595  –44 13 
11. Komló195311499–558  –59 13 
12. Eger194114517–631–114   9 
13. Budakalász19415530–611  –81   8 
14. Dabas192314507–600  –93   7 

 

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi MK: elkerülte egymást az elődöntőben a Szeged és a Veszprém

Kézilabda
2025.03.24. 17:52

Kézilabda: lendületbe jött a NEKA a férfi NB I-ben

Utánpótlássport
2025.03.23. 19:01

A listavezető Veszprém 44 gólt dobva nyert a Győr ellen

Kézilabda
2025.03.22. 17:52

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43

Férfi kézilabda NB I: Csurgón nyert a Veszprém, szoros tatabányai siker

Kézilabda
2025.03.09. 20:09

Egy góllal nyert Balatonfüreden a Ferencváros a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
2025.03.08. 20:18

Férfi kézi NB I: otthon verte meg a PLER-t a Győr

Kézilabda
2025.03.07. 19:48

A Veszprém az utolsó pillanatban kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.06. 20:22
Ezek is érdekelhetik