Bukaresti sikerével közelít a Veszprémhez a Magdeburg a férfi kézi BL-ben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 22:23
Bukaresti sikerével került közelebb a Veszprémhez a Magdeburg (Fotó: SC Magdeburg/Fb)
Remek kezdéssel alapozta meg 30–26-os győzelmét a Magdeburg a Rosta Miklóst alkalmazó Dinamo Bucuresti vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért rendezett szakaszának odavágóján, így a 2022–2023-as kiírást megnyerő német csapat került közelebb ahhoz, hogy a Veszprémmel vívjon meg a négy közé jutásért. A Kielce hiába remekelt az első félidőben, a Füchse Berlin kiváló második játékrésszel fordítva győzött 33–27-re és kényelmes helyzetből várja a hazai visszavágót.

A 2022–2023-as kiírást megnyerő Magdeburg valamivel esélyesebbnek számít a negyeddöntőbe jutásra, mint a Rosta Miklóst foglalkoztató Dinamo Bucuresti. A román csapat pedig még nehezebbé tette a saját dolgát azzal, hogy nem kezdte jól a hazai odavágót, hiszen a németek 4–6 után sorozatban öt gólt szereztek, a 21. percben pedig már 14–6-os előnyben voltak.

A szünetig ugyan három gólt ledolgozott hátrányából a házigazda, de a fordulás után sem tudott igazán közel kerülni Felix Claarékhoz, akiknek nem is kellett igazán megerőltetniük magukat ahhoz, hogy tartsák a különbséget, így megérdemelten győztek 30–26-ra, s kedvező helyzetből várhatják az április 2-i, hazai visszavágót.

A Dinamo Bucuresti magyar válogatott beállója, Rosta Miklós csapata egyik legjobbja volt a hat lövésből szerzett öt góljával.

A párharc győztese a Veszprémmel vív meg a négyes döntőbe jutásért.

A játéknap esti mérkőzésén a csoportjából éppen továbbjutó, szebb napokat is megélt Kielce a közvetlen negyeddöntőről nüansznyival lemaradó Füchse Berlint fogadta. Talant Dujsebajev házigazda együttese azonban most nem a csoportkörben mutatott teljesítményével rukkolt elő. A mérkőzés első gólját ugyan a németek szerezték, de ezt leszámítva a Kielce végig vezetett az első félidőben és kétgólos előnnyel vonult pihenőre. A második játékrészt viszont sokkal jobban kezdte a Füchse, amely 18–18-nál érte utol ellenfelét, de nemcsak egyenlített, hanem a mérkőzés irányítását is átvette, hiszen 21–20-as hátrányból 27–22-es előnyt épített, ahonnan már nem volt visszaút a Kielcének, amely az 33–27-es vereség miatt rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került a berlini visszavágó előtt. 

A Kielce–Füchse Berlin párharc továbbjutója a dán Aalborggal csap össze a final fourért.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK
Dinamo Bucuresti (román)–Magdeburg (német) 26–30 (11–16)
Dinamo Bucuresti: Rosta Miklós öt gólt szerzett
Kielce (lengyel)–Füchse Berlin (német) 27–33 (14–12)

MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK
18.45: OTP Bank-Pick Szeged–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Wisla Plock (lengyel)–Nantes (francia) (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
16 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
Tegnap, 22:48

Női röpi: Szedmák Réka bajnoki bronzérmes lett a Dinamóval

Röplabda
2025.04.16. 17:50

Aron Pálmarsson: Nem méltó ez a sok hiba a Veszprémhez

Kézilabda
2025.04.16. 08:39

Európai ifjúsági kézilabdaliga: Veszprém–Szeged a továbbjutásért

Kézilabda
2025.04.15. 20:29

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

Kézilabda
2025.04.15. 08:11

A padlóról a felső polcra – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.04.14. 23:06

Imre Bence: Megérdemeltük a kupagyőzelmet

Kézilabda
2025.04.14. 20:02
Ezek is érdekelhetik