Kézi NB I: videorendszer segíti a női és férfi bajnokság összes mérkőzésén a játékvezetőket

Vágólapra másolva!
2025.02.01. 14:08
Videorendszert használó játékvezetők egy német bajnokin (Illusztráció: Imago Images)
Mostantól videorendszer (VR) segíti a női és férfi kézilabda NB I összes mérkőzésén a játékvezetőket és a versenybírókat.

Közleményében a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) emlékeztet rá, hogy a VR az elmúlt években a televízió által közvetített mérkőzéseken már segítette a döntéshozatalt, az MKSZ fejlesztésének és a kamerarendszerek telepítésének köszönhetően azonban a 14. fordulótól – azaz a 2024–2025-ös bajnokságok felétől – a televízió által nem közvetített találkozókon is a játékvezetők és a versenybírók rendelkezésére áll, több hónapos tesztelést követően. 

„A rendszernek köszönhetően mostantól a magyar élvonalbeli kézilabda-bajnokságok – az olimpiák, a világbajnokságok, az Európa-bajnokságok és a Bajnokok Ligája mellett – azon kevés nemzeti versenysorozat közé tartoznak majd, amelyek videorendszert működtetnek, így ebben az élen járunk, elsősorban a csapatok érdekében” – mondta el Sveda Marcell, az MKSZ versenyszervezési és monitoring igazgatója. 

A cél az, hogy a VR segítse a döntéshozatalt a kritikus esetekben, növekedjen a jó döntések aránya, ezzel együtt pedig a csapatok és a nézők bizalma a játékvezetést és a versenybíráskodást illetően. A játékvezetők – vagy a versenybírók – vizsgálhatják a VR használatával a labda nélküli súlyos és sportszerűtlen akciókat, a játékvezetők látóterén kívül történő labda nélküli eseteket, az összetűzéseket a játéktéren és a szimulálást. A rendszer segíthet a vétkes játékos mezszámának pontos meghatározásában, illetve akkor is, ha a játékvezetőknek komoly kételyei vannak, hogy azonnali időleges kiállítást, kizárást, vagy kizárás és írásos jelentés büntetést kell ítélni. Ugyancsak igénybe lehet venni a VR-t szabálytalan cserénél, időkéréssel összefüggő részletek tisztázása érdekében, illetve az utolsó harminc másodpercben hétméteres megítélésénél, továbbá technikai hiba vizsgálatánál.

A játékvezetők (vagy versenybírók) az alábbi eseteket vizsgálhatják a VR használatával:

Büntetés:
- labda nélküli súlyos és sportszerűtlen akciók,
- labda nélküli esetek a játékvezetők látóterén kívül,
- a játékvezetők számára a vétkes játékos mezszámának pontos meghatározása,
- összetűzés a játéktéren,
- szimulálás,
- ha a játékvezetőknek komoly kételyei vannak, hogy azonnali időleges kiállítást, kizárást, vagy kizárás és írásos jelentés büntetést kell ítélni,

Szabálytalan csere:
- vétkes játékos meghatározása (szabálytalan csere vagy többletjátékos),

Utolsó 30 másodperc (beleértve az időntúli szabaddobás/hétméteres eseteit is):
- ha a játékvezetőknek komoly fenntartása van, hétméteres-ítéletet kell-e hoznia,
- ha a gólt elérő játékos technikai hibát követett el (lépéshiba, támadó szabálytalanság, labdakezelési hiba, kapuelőtér megsértése stb.)

Amennyiben az adott mérkőzésen használható a Buzzer (Elektronikus csapatidőkérő rendszer), akkor a játékvezetők (vagy versenybírók) az alábbi esetekben is használhatják a VR-t:
- az elektronikus időkérő rendszer meghibásodása esetén,
- a szövetségi képviselő vagy játékvezetők bizonytalansága esetén, ha nem tudják eldönteni, melyik csapat birtokolta a labdát a buzzer megnyomásakor,
- vagy ha a szövetségi képviselő nem tudja, ki nyomta meg a buzzer-t.

A VR használat részletes szabályaival kiegészített szabálykönyv elérhető ezen a linken keresztül.  

 

Legfrissebb hírek

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Vad II István után Pintér Csaba is búcsúzik

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:18

Linn Blohm: Most még a Budaörsre koncentrálunk, csak azután a Bajnokok Ligájára

Kézilabda
2025.05.24. 10:29

Tizennégy év után vezet újra férfi NB I-es meccset női játékvezető

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 08:23

Játékvezetés: visszavonul Vad II István

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 16:04

Magyar játékvezetők fújják a férfi kézilabda El bronzmérkőzését

Kézilabda
2025.05.15. 18:23

Feczkó Tamás a Honvéd veresége után: Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 10:04

Kovács István előtt csak ketten tripláztak a nemzetközi kupasorozatokban

Bajnokok Ligája
2025.05.13. 09:46
Ezek is érdekelhetik