Vámos Petra: A magyar–román meccsek mindig feszült hangulatúak, főleg, ha ekkora a tét

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 23:36
Vámos Petra feszült meccset vár a románok ellen (Fotó: Kovács Péter)
A magyar női kézilabda-válogatott a lengyelek ellen is begyűjtötte a két pontot a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, az elődöntőbe jutás azonban vasárnap, a románok ellen kerülhet a zsákba. Vámos Petrával már erről a találkozóról is beszélgettünk.

„ A magyar–román mérkőzések mindig feszült hangulatban telnek, főleg, ha ekkora a tét. Ez az öt győzelem azonban elég komoly erőt adhat nekünk, és ha  a közönség támogatását is megkapjuk, akkor bízom benne, hogy vasárnap nagyon jó meccset játszunk” – mondta Vámos Petra, már előretekintve a következő találkozóra, amely akár az Eb-elődöntőbe jutást is meghozhatja a magyar női kézilabda-válogatottnak. 

Videónkban a meccs emberének választott, nyolc találatot szerző irányítóval részletesen is beszélünk a lengyelek elleni tízgólos sikerről, a kiváló védekezésre külön is kitérve. Valamint abba is beavat minket, hogy mit takar a csapaton belül az „angyalkázós projekt”.

Kézilabda
2024.12.06. 22:00

Eddig csillagos ötös: tíz góllal megvertük a lengyeleket, közel az Eb-elődöntő női kéziválogatottunknak

Golovin Vlagyimir együttese könnyed győzelmet aratott Debrecenben, folytatás vasárnap a románok ellen!
Kézilabda
2024.12.06. 23:15

Győri-Lukács Viktória: A románok ellen sem szeretnénk lejjebb adni

Böde-Bíró Blanka: Tíz éve játszottam már itt egy magyar–románon, akkor fergeteges volt a hangulat, most is hasonlóra számítok.

 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ , 2. FORDULÓ 
I. CSOPORT (DEBRECEN)
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 31–21 (17–9) 
Debrecen, Főnix Aréna, 2955 néző. V: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – GYŐRI-LUKÁCS 4, KLUJBER 4 (1), VÁMOS P. 8, Füzi-Tóvizi 1, KUCZORA 4, Szöllősi-Schatzl 2
Csere: Papp N., Simon P. 4 (1), Bordás, Márton G., Csíkos 1, Faluvégi D. 2, Tóth Nikolett 1
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
LENGYELORSZÁG: WDOWIAK 1 – Balsam 2 (2), Kobylinska 2, ROSIAK 4, Urbanska 1, Kochaniak-Sala 2, Michalak 3
Csere: Zima (kapus), Matuszczyk, Nosek, Gorna, Nocun 3, Olek, Zych 1, Tomczyk 2
Szövetségi kapitány: Arne Senstad
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–1. 12. p.: 6–4. 17. p.: 10–6. 21. p.: 11–8. 29. p.: 16–8. 36. p.: 20–10. 39. p.: 20–13. 45. p.: 25–15. 52. p.: 29–17.
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 4/2

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

GY

D

V

L–K

Gk 

P

1. Franciaország

3

3

96–70

+26 

6

2. MAGYARORSZÁG

3

3

89–66

+23 

6

3. Montenegró

3

1

2

70–82

–12 

2

4. Románia

3

1

2

75–80

–5 

2

5. Svédország

3

1

2

81–82

–1 

2

6. Lengyelország

3

3

68–99

–31 

0

 

Legfrissebb hírek

Korsós Dorináék elveszítették a bukaresti rangadót a román élvonalban – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.03.26. 22:41

Kristiansen és Breistöl is visszatért, a Győr 27 góllal verte meg a Vasast a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.03.26. 19:25

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59

Woth Péter: Hiszek abban, hogy az MTK benn marad

Kézilabda
2025.03.26. 08:50

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59

„A stresszel volt a legnagyobb harcom, amiben már kezdtem alulmaradni” – Elek Gábor arról, hogy miért távozott az FTC-től

Kézilabda
2025.03.25. 11:04

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
2025.03.25. 09:35

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
2025.03.25. 08:35
Ezek is érdekelhetik