Női kézilabda Eb: a norvég kapitányt nem lepte meg a magyarok győzelme

Vágólapra másolva!
2024.12.01. 11:35
Fotó: Getty Images
Thorir Hergeirssont, a norvég női kézilabda-válogatott legendás szövetségi kapitányát nem lepte meg, hogy a magyar csapat 32–25-re legyőzte Svédországot a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, szombaton Debrecenben.

 

„Tudom, hogy a magyarok egyre erősebbek. Feljövőben vannak, és szerintem hamarosan a legjobb négy közé jutásért fognak harcolni, sőt már most is képesek erre. Nagyon erős csapatuk van, jó játékosokkal. Évek óta építkeznek, így nem meglepő, hogy házigazdaként meg tudták verni Svédországot” – idézi a dán TV2 Sport a norvég kapitányt, aki ezen a tornán búcsúzik csapatától.

Az izlandi szakvezető 2001 óta tagja a norvég női válogatott szakmai stábjának, előbb Marit Breivik másodedzője volt, a kapitányi posztot pedig 2009 óta tölti be. Az elmúlt 15 évben az olimpián két arany- és két bronz-, a világbajnokságon három arany-, két ezüst- és egy bronz-, az Európa-bajnokságon öt arany- és egy ezüstérmet nyertek az irányításával a skandináv ország legjobbjai.

A címvédő és olimpiai bajnok norvégok Innsbruckban szerepelnek, és már két forduló után biztossá vált a továbbjutásuk a csoportkörből.

A dán TV2 Sport szakértője, Louise Föns – a Kolding, a KIF Vejen és a Köbenhavn HB volt balszélsője – elmondta: nagyon meglepte az a minőség, amit a magyar együttes képviselt, mert szerinte a társházigazdák veszélyesebbek voltak az egész pályán és a kapu előtt is.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány válogatottja a hajrában már 32–20-ra is vezetett, végül 32–25-re győzött és két forduló után biztosította, hogy a maximális két ponttal jut tovább a szintén debreceni középdöntőbe.

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni kerete

Kézilabda
2025.09.04. 10:27

Női kézilabda: elszakadt Juhász Gréta térdszalagja

Kézilabda
2025.08.26. 16:17

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
2025.08.22. 09:13

„Nem öröm, de nem is tragédia” – Golovin Vlagyimir a nyári utánpótlás-világversenyekről

Kézilabda
2025.08.13. 16:49

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
2025.07.28. 17:36

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Norvégiai tornán vesz részt a magyar női kéziválogatott

Kézilabda
2025.06.23. 09:19
Ezek is érdekelhetik