A magyar válogatott már 12 góllal is vezetett a második félidőben, és végül 32–25-re nyert, nem csoda, hogy a svéd lapok is keményebben fogalmaznak a meccsről szóló beszámolóikban.
Az Expressen „Svéd rémálom – nem volt esély Magyarország ellen az Eb-n” címmel számolt be a szombati mérkőzésről, majd idézte a korábban Érden játszó Jamina Robertset is, aki „kollektív összeomlásról” beszélt.
„Rossz napunk volt, de a magyar válogatott csodálatosan játszott – ismerte el a Vipers balátlövője már a Nemzeti Sport kérdésére az interjúfolyosón. – Mind támadásban, mind védekezésben fölénk nőtt, mi pedig nem tudtunk a győzelemhez szükséges szinten játszani. Ez már a negyedik egymás elleni meccsünk volt, úgy érzem, hogy elvégezték a házi feladatot. Mindenre volt válaszuk, és éltek a lehetőséggel, hogy nem voltunk képesek maximumot nyújtani.”
Az Aftonbladet szerint „Svédország megalázó vereséget szenvedett” a kulcsmérkőzésen.
„Az egyéni teljesítményeink hagytak kívánnivalót maguk után. Szerintem a játékosok is egyetértenek velem, hogy túl sok kihagyott helyzetünk volt, ehhez jöttek a ki nem kényszerített technikai hibák és a passzivitás bizonyos szituációkban. A magyarok mentálisan és fizikailag is egyel nagyobb fokozatba kapcsoltak” – értékelt a svédeket irányító Tomas Axnér, aki egyedül annak örülhetett, hogy a végére mínusz hétig fel tudott zárkózni az együttese, bár ez még mindig elég kedvezőtlen állás nekik egy későbbi, esetleges körbeverésnél.
Az SVT szerint is klasszis különbség volt a felek között, így a svédek számára nagyon nehézzé vált az út az elődöntő felé.
„Védekezésben egyszerűen nem tudtuk megállítani egy az egyben a magyar játékosokat – mondta lapunknak a győri Linn Blohm. – Olyan csapat vagyunk, amelyik akkor igazán jó, ha futni tud. Mivel védekezésben nem voltunk hatékonyak, és a kapuból sem jöttek a védések, nem tudtunk gyors támadásokat vezetni. Miután kapust cseréltek a magyarok, nagy problémánk adódott a gólszerzéssel is, tiszta helyzetekből sem tudtunk betalálni. Reméljük, hogy egy törökök elleni sikerrel önbizalmat gyűjthetünk a középdöntőre, ahova erős csapatok érkeznek a többi csoportból. Nekünk és a magyaroknak sem lesznek ott könnyű meccseink, szóval még bármi megtörténhet a folytatásban.”
A 15.38 százalékkal záró Johanna Bundsen annyit jegyzett meg, kapusként olyan volt, mint egy lyukas sajt, sehogy sem tudott hátulról tartást adni a társainak.
Ami biztos, hogy a mieink már biztos csoportelsőként várhatják a hétfő 18 órakor kezdődő, Észak-Macedónia elleni mérkőzést a csoportkör záró fordulójában.
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT (DEBRECEN)
MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG 32–25 (16–13)
Debrecen, Főnix Aréna, 4163 néző. V: Weijmans, Wolbertus (hollandok)
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 8 (1), PAPP N., Füzi-Tóvizi, VÁMOS P. 2, Szöllősi-Schatzl 3. Csere: SZEMEREY (kapus), KUCZORA 7 (2), SIMON P. 6, Bordás, Pásztor N., Tóth Nikolett. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
SVÉDORSZÁG: Bundsen 1 – Hagman 2 (1), LINDQVIST 4, Roberts 2, Blohm 4, CARLSON 6, Hansson 1. Csere: Eriksson (kapus), Löfqvist, Axnér 1, Thorleifsdóttir 1, Strömberg, Lerby 3. Szövetségi kapitány: Tomas Axnér
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–1. 11. p.: 7–3. 18. p.: 11–7. 22. p.: 12–10. 26. p.: 13–12. 34. p.: 19–14. 40. p.: 23–16. 44. p.: 25–17. 48. p.: 27–20. 56. p.: 32–20
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 3/2
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA | M | GY | D | V | L – K | Gk | P |
1. MAGYARORSZÁG | 2 | 2 | – | – | 62–49 | +13 | 4 |
2. Svédország | 2 | 1 | – | 1 | 53–50 | +3 | 2 |
3. Törökország | 2 | – | 1 | 1 | 49–55 | –6 | 1 |
4. Észak-Macedónia | 2 | – | 1 | 1 | 43–53 | –10 | 1 |