Klujber Katrin: Az örömkönnyek beszéltek a végén arról, amit érzünk

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
• Bécs
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 18:12
Klujber Katrin szerint az örömkönnyek beszéltek a lefújás után arról, mit jelent nekik a bronz (Fotó: Szabó Miklós)
Ki kinek a nyakába ugrott? Mik voltak az első szavaik egymásnak, miután bronzérmesek lettek az Európa-bajnokságon? Emlékeznek-e az utolsó percben történtekre? Többek között erről kérdeztük a franciák elleni győztes meccs után Klujber Katrint és Simon Petrát.

„Még nem nagyon találom a szavakat arra, ami velünk történt. Csak a boldogságot érzem, mindenkinek láttam a szemében, hogy büszkék vagyunk egymásra, arra, amit ma itt műveltünk. Az örömkönnyek beszéltek a végén arról, amit érzünk” – mondta Klujber Katrin, aki a lefújás pillanatában elsírta magát. 

Videónkban felidézi az utolsó percben történeket, elmondja, mire gondolt, amikor lepasszolta a labdát Győri-Lukács Viktóriának, mint ahogy azt is, kinek a nyakába ugrott először a meccs végén. Simon Petra ugyancsak beszél az érzéseiről, a bronzérem megszerzésének másodperceiről, főleg arról a háromról, amely élete leghosszabb három másodperce volt. Továbbá az is szóba kerül, mi szakadt ki belőlük az ünneplés pillanataiban. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG 25–24 (13–12) 
Bécs, Wiener Stadthalle, 8775 néző. Vezette: A. Covalciuc, I. Covalciuc (moldovaiak)
MAGYARORSZÁG: SZEMEREY – GYŐRI-LUKÁCS 5, KLUJBER 9 (5), Papp N., Füzi-Tóvizi, Vámos P., Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), KUCZORA 5, Márton G. 1, Bordás, Simon P. 1, Csíkos 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
FRANCIAORSZÁG: GLAUSER – Granier 3, Flippes 2, Zaadi 4 (1), FOPPA 4, NZE MINKO 4, Valentini 3. Csere: Sako, Andre (kapusok), Horacek, Coatanea, O. Kanor 1, Dupuis, Ondono, Grandveau 1, Bouktit 2 (2). Szövetségi kapitány: Sébastien Gardillou
Az eredmény alakulása. 7. p.: 3–3. 11. p.: 3–5. 15. p.: 6–5. 25. p.: 10–7. 34. p.: 16–13. 41. p.: 16–16. 48. p.: 20–18. 52. p.: 21–22. 56. p.: 23–23. 
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Sébastien Gardillou: – A küzdőszellemben volt a legnagyobb különbség a két csapat között ezen a napon. Keményen dolgoztunk végig, de nem járt érte érem. Büszke vagyok a játékosaimra, mert végig azt csinálták, amit megbeszéltünk, szoros csata volt, végül csak egy góllal győzött a magyar csapat, ilyen a sport.

A DÖNTŐBEN
Dánia–Norvégia 23–31

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
 1. Norvégia Maren Aardahl, Ingvild Bakkerud, Kari Bratsett Dale, Kristine Breistöl, Camilia Herrem, Emilie Hovden, Ane Cecilie Högseth, Katrine Lunde, Anniken Obaidli, Eli Marie Raasok, Henny Reistad, Marit Rösberg Jacobsen, Live Rushfeldt Deila, Thale Rushfeldt Deila, Stine Skogrand, Sanna Solberg-Isaksen, Silje Solberg-Oesthassel. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson)
 2. Dánia
 3. MAGYARORSZÁG (Bordás Réka, Böde-Bíró Blanka, Csíkos Luca, Faluvégi Dorottya, Füzi-Tóvizi Petra, Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga, Juhász Gréta, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuczora Csenge, Márton Gréta, Papp Nikoletta, Pásztor Noémi, Petrus Mirtill, Simon Petra, Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine, Tóth Nikolett, Vámos Petra. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir)
 4. Franciaország
 5. Svédország
 6. Hollandia
 7. Németország
 8. Montenegró
 9. Lengyelország
10. Szlovénia
11. Románia
12. Svájc
13. Spanyolország
14. Ausztria
15. Csehország
16. Izland
17. Feröer
18. Észak-Macedónia
19. Horvátország
20. Törökország
21. Szerbia
22. Portugália
23. Ukrajna
24. Szlovákia

AZ ÁLOMCSAPAT
Kapus: Anna Kristensen (Dánia)
Jobbszélső: GYŐRI-LUKÁCS VIKTÓRIA
Jobbátlövő: KLUJBER KATRIN 
Irányító: Henny Reistad (Norvégia)
Beálló: Tatjana Brnovics (Montenegró)
Balátlövő: Tjasa Stanko (Szlovénia)
Balszélső: Emma Friis (Dánia)
Legjobb védekező játékos: Pauletta Foppa (Franciaország)
Legjobb fiatal játékos: SIMON PETRA 
A legértékesebb játékos (MVP): Anna Kristensen (Dánia)
Gólkirálynő: KLUJBER KATRIN – 60 góllal

Legfrissebb hírek

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
15 órája

Változott a DVSC Vámos Petráék elleni BL-meccsének időpontja

Kézilabda
17 órája

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
19 órája

Golovin Vlagyimir keretet hirdetett az Eurokupára

Kézilabda
20 órája

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

A magyar parlamenti válogatott legyőzte a törököt

Magyar válogatott
2025.09.30. 17:40

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2025.09.30. 12:46
Ezek is érdekelhetik