Lengyel kézibotrány: Dujsebajev rasszista megjegyzésekre panaszkodik, a Wisla egészen mást állít

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 13:08
Talant Dujsebajev (Fotó: Getty Images)
Mint arról vasárnap már hírt adtunk, a lengyel férfi kézilabda-bajnokság rangadóján a bajnok és kupagyőztes Orlen Wisla Plock házigazdaként 29–25-re nyert az Industria Kielce ellen. A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki. Hétfőn a két klub közleményben reagált a történtekre.

A botrányos találkozón 21 alkalommal ítéltek kiállítást a játékvezetők, és kétszer mutatták fel a kék lapot a piros lap mellé, ami azt jelenti, hogy fegyelmi tárgyalást kell tartani a súlyos szabálytalanságról. Az egyik esetben Jorge Maqueda megharapta Mirsad Terzicet. A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki. A Plockot irányító Xavier Sabaté, a Veszprém és a magyar válogatott korábbi edzője elmondta, a Kielce szakvezetője leköpte, ráadásul ez nem először fordult már elő. Az ugyancsak korábbi magyar kapitány, Talant Dujsebajev – aki nem jelent meg a sajtótájékoztatón – azzal vádolta meg kollégáját, hogy rasszista jelzőkkel illette.

Másnap a Kielce hivatalos honlapján ezt írta: „A lefújás után hatalmas vita alakult ki a pályán, Talant Dujsebajev és Xavier Sabaté edzők verbális összetűzésbe keveredtek. A meccset követően a Wisla vezetőedzője kijelentette, hogy kollégája leköpte őt, Dujsebajev viszont arról számolt be, hogy Sabaté rasszista kifejezéseket tett irányába, és azt mondta neki: »ki*aszott kínai!«”

A Kielce közleményében kitért arra is, hogy a Wisla-szurkolók a meccs közben sokszor vulgáris szavakkal és rasszista kifejezésekkel inzultálták a csapat játékosait. A közlemény szerint a rasszista megnyilvánulásokról a francia Dylan Nahi számolt be a meccset követően, a csapat másik játékosa, Tomasz Gebala pedig az irányába tett vulgáris kifejezésekre panaszkodott. A klub hozzátette: az ilyen viselkedés elfogadhatatlan a profi sportban, mivel szavaik szerint a sportnak egyesítenie kell, nem pedig felerősítenie a különbségeket. Mint írták, részletes magyarázatot várnak a liga illetékes szerveitől a történtekre.

A lengyel bajnok Wisla Plock is közleményt adott ki a botrányos találkozót követően, amelyben egészen más verziót vázoltak fel. „Miután csapatunk sorozatban ötödik győzelmét is megszerezte a Kielce ellen, Xavi Sabaté váratlanul meghallotta, hogy Talant Dujsebajev spanyol nyelven beszélgetést kezdeményez vele, és azt mondja: »A k*rva anyádat! Megöllek!« Ezek a kijelentések teljességgel meglepték Sabaté edzőt, aki ezt követően meglepetten kérdezett vissza: »Mit mondasz?« Ekkor Talant Dujsebajev a nyakánál fogva megragadta Xavi Sabatét, és az arcába köpött. Az egész szituáció látható volt a televízióban és volt egy szemtanúja is az esetnek” – írták a közleményben, hozzátéve: Xavi Sabaté a méltatlan és a súlyosan sértő kijelentések hallatán azonnal úgy döntött, hogy jogi lépéseket tesz azzal szemben, aki e szavakat kimondta. „Veled vagyunk, Xavi! Az egész csapat és a szurkolók!” – zárul a Wisla közleménye.

Kézilabda
2024.10.13. 21:18

Jorge Maqueda megharapta Mirsad Terzicet, botrány a Plock–Kielce kézirangadón – videó

A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két egykori veszprémi vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki. Dujsebajev rasszizmussal vádolta Sabatét.

 

 

Legfrissebb hírek

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19

Lengyelországban folytatja a Fehérvártól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 14:18

Kézilabda: Fazekas Gergő szerint a válogatott is profitálhat a Plock remekléséből

Kézilabda
2025.07.01. 20:00

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
2025.06.22. 21:06

Bejelentette régi-új klubja a Veszprémtől távozó klasszist

Kézilabda
2025.06.09. 13:37

Fazekas Gergő: Ez már több is volt, mint „szent háború”      

Kézilabda
2025.06.06. 10:45

Európai kézilabdaligák: Szita és Fazekas csapata ismét lengyel bajnok

Kézilabda
2025.06.04. 22:55
Ezek is érdekelhetik