Férfi kézi BL: hiába zárkózott, nem tudta megszorongatni a Barcát a Zágráb

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 20:22
Nagyot küzdött a Barca és a Zagreb (Fotó: Twitter/Barca Handbol)
A Barca 31–29-re legyőzte a Zagrebet, míg a Nantes 32–28-ra verte a Magdeburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának csoportkörében, szerdán.

A Szegeddel azonos csoportban lévő gárdák összecsapása igen egyoldalúnak ígérkezett, amit az első félidő alá is támasztott, hiszen a katalánok könnyedén, öt góllal el tudtak húzni horvát ellenfelüktől. 

A folytatásban fordult a játék képe, és a második félidő elején hamar csökkentette hátrányát a Zagreb, amivel visszahozta magát a találkozóba. Ezt követően azonban a Barca is visszatalált a meccs eleji formájához, és hamar nyitotta tovább az ollót. A hajrában még egyszer közelebb férkőzött a horvát legénység, de ez a győzelemhez már kevés volt. 

A Barca megtartotta vezető pozícióját a B-csoportban. 

A játéknap esti találkozóján a Magdeburg és a Nantes nagyon sokáig fej-fej mellett haladt, az első félidő után még teljesen nyitott volt melyik gárda kerekedhet felül. 

A fordulás után viszont a franciáknak sikerült egy 4–0-s sorozatot produkálni, amellyel olyan előnyre tettek szert, amit egyszerűen már képtelen volt ledolgozni a német csapat a lefújásig. 

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
5. FORDULÓ 
B-CSOPORT 
RK Zagreb (horvát)–Barca (spanyol) 29–31 (14–19)
Aalborg HB (dán)–OTP Bank-Pick Szeged 29–28 (16–15)
Magdeburg (német)–Nantes (francia) 28–32 (16–15)

    
B-CSOPORT       
1. Barca

5

5

164–144

+20

10

2. Nantes

5

3

2

162–146

+16

6

3. SZEGED

5

3

2

157–151

+6

6

4. Aalborg

5

2

1

2

150–158

–8

5

5. Kielce

4

2

2

105–104

+1

4

6. Magdeburg

5

1

1

3

149–148

+1

3

7. Zagreb

5

1

4

138–148

–10

2

8. Kolstad

4

1

3

111–137

–26

2

 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 16:49

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
2025.06.18. 20:02

Barcelonában folytatja a Veszprém távozó klasszisa, Ludovic Fabregas

Kézilabda
2025.06.18. 12:18
Ezek is érdekelhetik