Női kézilabda: nincs megoldás, csődöt jelentett a Vipers – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 23:22
Nem sikerült megoldást találni a problémákra, csődöt jelentett a patinás norvég klub (Fotó: Getty Images)
A norvég női kézilabda-bajnokságban szereplő Vipers Kristiansand vasárnap éjjel a hivatalos felületein közölte: a sok erőfeszítés ellenére a meghosszabbított határidőig nem sikerült megoldást találni a pénzügyi problémákra, ezért a klub további működése lehetetlenné vált.

Mint arról korábban már többször is hírt adtunk, a Vipersnek 25 millió norvég koronára, azaz körülbelül 850 millió forintra lett volna szüksége, különben hétfőn csődöt kell jelentenie a klubnak. Eredetileg péntek 15 óra volt a határidő, ekkor ült össze az elnökség, ám végül az a döntés született, hogy két nappal kitolják az időpontot.

Kézilabda
2024.10.18. 19:25

Elnapolták a döntést, még maradt némi ideje a Vipersnek elkerülni a csődöt

A norvég kézilabdacsapatnak eredetileg péntekig kellett volna összegyűjtenie a 25 millió norvég koronát (850 millió forint), hogy ne tűnjön el a süllyesztőben.

A megoldást azonban, úgy tűnik, nem sikerült megtalálni – ezt a klub jelentette be vasárnap éjszaka a hivatalos felületein keresztül. Az egyelőre szűk szavú közleményt most tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„Fájó szívvel tudatjuk, hogy az igazgatótanács arra a következtetésre jutott, hogy nincs meg az alapja a további működésnek. A megoldások keresésére tett intenzív erőfeszítések ellenére sajnos nem sikerült fenntartható pénzügyi jövőt biztosítani a klub számára. Mélységesen sajnáljuk, hogy most itt állunk, és megértjük, ez a döntés sokakat érint – klubtagokat, munkatársakat, önkénteseket, játékosokat, támogatókat, és nem utolsósorban azokat a szurkolókat, akik jóban-rosszban mellettünk álltak. Ezúton is szeretnénk megköszönni a felbecsülhetetlen támogatásotokat és elkötelezettségeket, melyet felénk tanúsítottatok!” – olvasható a Vipers hivatalos közösségi oldalán.

A csődhelyzet azt is jelenti, hogy a csapat azonnali hatállyal visszalép a Bajnokok Ligájától és a bajnokságtól, 19 játékosa pedig szabadon igazolhatóvá válik.

A nagy múltú norvég klub 2021 és 2023 között sorozatban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a döntőkben egyszer a Győrt, egyszer a Ferencvárost győzte le.

Kézilabda
2024.10.15. 12:25

A csőd szélén a Vipers, három nap alatt kell 850 millió forintot előteremtenie

Peter Gitmark klubelnök szerint a norvég csapat pénteken már nem tudja kifizetni játékosait.

 

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő összegért kelt el a rákkal küzdő norvég kézilabdázónő meze

Kézilabda
2025.10.24. 17:54

27. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, HOLLANDIA, NÉMETORSZÁG

Kézilabda
2025.10.23. 13:57

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Katrine Lunde még nem tudja, mihez kezd a világbajnokság után

Kézilabda
2025.10.17. 12:55
Ezek is érdekelhetik