A csőd szélén a Vipers, három nap alatt kell 850 millió forintot előteremtenie

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.15. 12:25
Egyre reménytelenebb állapotban a Vipers Kristiansand (Fotó: Imago Images)
A Vipers Kristiansand kézilabdacsapatának 25 millió norvég koronára, azaz mintegy 850 millió forintra van szüksége péntekig, különben csődbe megy a klub.

 

Peter Gitmark, a klub elnöke így nyilatkozott a Kristiansand helyzetéről: „A Vipersnek hosszú időn keresztül rossz, olykor nagyon rossz pénzügyei voltak. A bevételek és a kiadások között hosszú időn keresztül nem volt arányosság, és a klub több forduló óta rendkívüli bevételekből élt. Ez így nem mehet tovább. Ennek eredményeképpen az elnökség úgy döntött, hogy péntekig 25 millió norvég koronát kell összegyűjteni, hogy megteremtsük a klub további működésének alapját”idézi Gitmark szavait a tv2.no.

A portál megjegyzi, hogy amennyiben a klub csődöt jelent, akkor azonnali hatállyal kiesik a bajnokságból és a Bajnokok Ligájából. „Most olyan helyzetben vagyunk, hogy pénteken nem tudjuk kifizetni a fizetéseket.  Ezért az igazgatótanács ezt a napot jelölte meg határidőnek.”

A klub most a játékosokkal együtt az üzleti szférától kér segítséget. 

2024 februárjában 15 vállalat állított össze közös mentőcsomagot, valamint csökkentették a játékosok fizetését, de ez sem jelentett hosszú távú megoldást. Augusztusban beszámoltunk róla, hogy a Vipers sportági rekordot jelentő 1.9 millió norvég koronáért (64 millió forintért) eladta AnnaVjahirevát, azonban ez is kevés volt a klub megmentéséhez.

Korábban a norvég klub heteken keresztül küzdött az ötmillió korona összegyűjtéséért, most ennek ötszörösét kellene előteremteni. „Ez borzasztóan nehéz feladat. Teljesen attól függ a sorsunk, hogy valaki, aki segíteni akar a klubnak, három napon belül azt mondja, én hozzájárulok ennyivel.”

A Vipers a hivatalos oldalán közzétett közleményben is megerősítette a csőd közeli állapotot: „A klub biztosítja, hogy a teljes 25 millió norvég koronás cél eléréséig nem gyűjt be pénzt. A teljes összeg fedezi a klub pénzügyei kötelezettségeit a jelenlegi idényben, és megalapozza a fenntartható jövőt” – olvasható a klub honlapján.

 


 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2 órája

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
15 órája

Vámos Petra: Bízom benne, hogy sok magyar szíve dobog majd értünk is

Kézilabda
19 órája

Gódorné Nagy Marianna szerint Győrben még nem tudták pótolni Oftedalt

Kézilabda
21 órája

Elek Gábor: Nem kezdünk bele a szájkaratéba, hogy reszkess Győr, meg Fradi!

Kézilabda
2025.05.28. 09:06

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21

Hat új igazolással vág neki a következő idénynek a bronzérmes esztergomi női kézilabdacsapat

Kézilabda
2025.05.27. 11:16

Hét játékos is távozik a Szombathely női kézilabdacsapatától

Kézilabda
2025.05.26. 18:40
Ezek is érdekelhetik