Otthon játszhat az Európa-ligában a Valcea ellen a HC DAC

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2024.09.06. 13:35
Fotó: HC DAC
Szombaton a Kynzvar elleni Mol-liga meccsel elkezdődik a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat számára az új idény. Az egyik cél a további hazai trófeák megszerzése, a másik pedig a Debrecen elleni Európa-liga-meccs.

Ehhez azonban egy nagyon nehéz akadályon kell túllépnie a HC DAC-nak. A nagy esélyes román Valcea csapatát kell kiejteniük a sárga-kék lányoknak.

„Valamilyen csoda folytán az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) rábólintott arra, amire tavaly nem, így októberben itthon, a saját sportcsarnokunkban játszhatunk a visszavágón a Valcea elleni El-selejtezőben” – árulta el a dunaszerdahelyi fociklub Hazai pályán extra című műsorában Horváth Zoltán, a HC DAC elnöke, aki megjegyezte azt is, hogy már most elkezdték a szervezést, mivel a román szurkolótábor nem éppen a sportszerűek közé tartozik.

Dunaszerdahelyen úgy érzik, a nyolc érkező játékosnak köszönhetően erősödött a csapat.

„A belső posztokon javultunk, ám a két remek szélsőnk, Bízik Réka és Juhos Kata, távozása után itt valamivel halványabbak leszünk. Nagyon bízunk a fiatalokban, akiktől fokozatos fejlődést remélünk” – folytatta a dunaszerdahelyi klub első embere.

Debre Viktor vezetőedző arról beszélt, hogy remek felkészülés van mögöttük, jó meccseket játszottak. Az újonnan érkező játékosok különböző módon mutatkoztak be, de külön dicsérte a hozzáállást mindenkinél.

Hazai szinten három trófeáért fog küzdeni a HC DAC, sorozatban harmadszor nyerheti meg a szlovák bajnokságot, és visszahódítaná a cseh-szlovák Mol-liga győztesének járó trófeát.

„Eddig négyszer másodikok voltunk. Az ezüstből már elég volt, szeretnénk végre megnyerni a Szlovák Kupát” – zárta le Horváth Zoltán.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: történelmi siker, szlovák kupagyőztes a DAC

Kézilabda
2025.03.01. 20:02

Történelmet írna a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.02.28. 16:26

Kuczora Csenge a negyeddöntőbe lőtte csapatát az Európa-ligában – videó

Kézilabda
2025.02.23. 08:58

Vereséggel búcsúzott a női kézilabda Európa-ligától a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.02.22. 19:51

Megszerezte első győzelmét a Mosonmagyaróvár a női kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.02.15. 20:28

DAC-kézilabdasiker a felvidéki rangadón

Kézilabda
2025.02.08. 22:01

Kézilabda: Ogonovszky Eszter öt gólt lőtt az Európa-ligában

Kézilabda
2025.01.26. 20:28

Mosonmagyaróvár: „Nehéz mostanában a kézilabdára koncentrálnunk, de profi sportolók vagyunk”

Kézilabda
2025.01.26. 19:20
Ezek is érdekelhetik