Nedim Remili: Tanultunk a berlini leckéből

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 10:36
A Veszprém francia klasszisa, Nedim Remili vezérként húzza előre társait (Fotó: Szabó Miklós)
Kiválóan kezdte a Bajnokok Ligája-idényt a Veszprém HC, amelyben a francia jobbátlövő, Nedim Remili visszakerült az eredeti posztjára, vezérszerepe pedig megkérdőjelezhetetlen.

Amióta Veszprémbe érkezett 2023 év elején, Nedim Remili kulcsszerepet játszik a csapat játékában. Bár nem ő az egyedüli csapatkapitány – a spanyol edző, Xavier Pascual négy játékost jelölt ki a posztra, Ludovic Fabregast a Bajnokok Ligájában, Ligetvári Patrikot az NB I-ben, Gasper Margucot a Magyar Kupában, és Remilit a pénteken kezdődő, egyiptomi klubvilágbajnokságon –, a francia jobbátlövő igazi vezér, jelenlétének fontossága csak felerősödött az idény elején.

Legalábbis a nemzetközi porondon, az NB I-ben ugyanis az első három bajnokin nem kapott akkora szerepet, a Dabas ellen csak 13, a Budakalásszal szemben 26 percet játszott, a Balatonfüreden pedig nem is került be a meccskeretbe. A BL-ben viszont elképesztő dolgokat művelt: az eddigi két fordulóban tizennyolc gólt szerzett, s a sorozat góllövőlistájának élén áll a Füchse Berlin dán jobbátlövője, Mathias Gidsel és a PSG lengyel beállója, Kamil Syprzak (16–16 gól) előtt.

Nem akármilyen riválisok kapujába talált be, Berlinben 11-szer volt eredményes, a PSG ellen pedig hétszer, mindkét meccsen főszerepet játszva a győzelemben.

„A franciák ellen nagyon felkészültünk, és tíz perccel a vége előtt szerintem fel is adták, pihentették Elohim Prandit, Luc Steinst és Jahja Omart, ami jó jel volt, de ennek ellenére sem álltunk le. Rohantunk tovább, keményen védekeztünk, pontosan azt csináltuk, amit az edzőnk kért tőlünk – mondta Remili. – Az ilyen meccsekhez így kell hozzáállni, így kell kézilabdázni – amire a második félidő különösen jó példa volt, sokszor loptunk labdát, amiből sok gólt szereztünk. Erre a teljesítményre nagyon büszkék lehetünk.”

A berlinire is azok lehetnek, mert bár kifejezetten rosszul játszottak a német ezüstérmes otthonában, akarattal és elszántsággal meg tudták fordítani a mérkőzést. Remili a szünet után kezdett el szárnyalni, a második félidőben tíz gólt szerzett, kilenc méterről úgy lőtte be az átlövésgólokat, mintha sem védő, sem kapus nem lenne előtte.

„Semmi különös nem történt, próbálom hozni a saját játékomat, élvezem, hogy ebben a csapatban szerepelhetek. Ugyanúgy szeretek dolgozni az új edzővel, mint az előzővel, csak a pozícióm változott a pályán, ennyi és nem több. A játék öröme kissé hiányzott az olimpia alatt, ezért most csak élvezni akarom kézilabdázást – fogalmazott Remili, aki az előző idényt irányítóként játszotta végig, a horvát Luka Cindric érkezésével azonban visszatért eredeti posztjára, jobbátlövőbe, de középen továbbra is bármikor bevethető. – Tanultunk a berlini leckéből, a végén már öt góllal is vezettünk, mégis sikerült egy gólra visszajönnie, és majdnem kiegyenlítenie a Füchsének. A PSG ellen arra figyeltünk az első pillanattól, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer. Három góllal vezetni félidőben a francia bajnok ellen nem olyan rossz, főleg, hogy tizennyolc gólt lőttünk harminc perc alatt. A második játékrészben pedig védekezésben és támadásban is nagyon elkaptuk a ritmust, a legjobb pillanatokban szereztünk labdát, és sok indítást fejeztünk be góllal. Márpedig, ha így sikerül minden, bárkit legyőzünk.”

Az első két meccsből persze nem szabad messzemenő következtetést levonni, de a Veszprém bivalyerős ellenfeleket győzött le az első két körben, a Füchse Berlin és a PSG nemcsak a csoport, de a teljes mezőny legerősebb klubjai közé tartozik. Ehhez képest a magyar bajnok szerezte a legtöbb gólt a 16-os főtáblán (73), és a harmadik legtöbb gólpasszt jegyezte (27) a román Dinamo Bucuresti (33) és a portugál Sporting mögött (31), ami a csapatjátékról is sokat elárul.

Remili pedig nemcsak a góljaival áll az élbolyban, hanem a gólpasszaival is, nyolccal a toplista hatodik helyét foglalja el, de az első öt csak eggyel előzi meg. A Veszprém kapusát, a spanyol Rodrigo Corralest is a legjobbak között jegyzik, 28 védéssel második a berlini Dejan Miloszavljev (31) mögött, és a szegedi Mikler Roland (24) előtt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ, A-CSOPORT
Szerda
20.45: Sporting CP (portugál)–Veszprém HC (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Csütörtök
18.45: Dinamo Bucuresti (román)–RK Eurofarm Peliszter (északmacedón)
18.45: Fredericia HK (dán)–Füchse Berlin (német)
20.45: Orlen Wisla Plock (lengyel)–PSG (francia)
 

1. VESZPRÉM2273–58+154
2. Sporting2271–58+134
3. Dinamo Bucuresti2265–54+114
4. Füchse Berlin21161–54+72
5. PSG21158–70–122
6. Plock2255–62–70
7. Peliszter2251–61–100
8. Fredericia

2

2

47–74

–27

0

A CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik