Címlapsztori: cirkusz vagy rangos torna a kézilabda klubvilágbajnokság?

EDDIG EGYSZER, 2015-BEN SZEREPELT magyar csapat a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságon vagy eredeti nevén az IHF Super Globe-on, amelyet az idén 17. alkalommal rendeznek meg. Először a Kai­rótól keletre, negyvenöt kilométerre található új egyiptomi fővárosban, melynek még tisztességes neve sincs, ambíciói viszont igen, és a rendező város kiválasztásából egyre biztosan következtethetünk: a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) általában olyan helyszínre viszi egyetlen klubversenysorozatát, ami fontos neki, hiszen a négyévente megrendezett olimpián és a kétévente sorra kerülő világbajnokságon kívül nincsenek tornái.

A sportág fellegvára Európa, és nem véletlen, hogy az első, 1997-es bécsi esemény óta a kontinens egyszer sem adott otthont a tornának. Tízszer volt Katarban, négyszer Szaúd-Arábiában, és az idén másodszor van Egyiptomban, a szervezők igyekeznek megtalálni azokat a helyeket az arab világban, ahol azért van rá érdeklődő is. Ennek a távoli rendezésnek talán az lehet a fő oka, hogy Európának az Eb mellett megvannak a saját rangos kupasorozatai (Bajnokok Ligája, Európa-liga, Európa-kupa) is, és nem érdeke még egyet betenni az amúgy is sűrű versenynaptárba.

A nők mezőnyében először 2016-ban szerettek volna Super Globe-ot rendezni Brazíliában, amit végül töröltek, de a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) nem adta fel, és 2019-ben csak sikerült először és mindmáig utoljára megrendeznie a kínai Vuhszi városában. A négynapos és nyolccsapatos tornának azonban volt egy óriási hiányossága: nem indultak rajta európai klubok, pedig rangot adott volna az eseménynek, így viszont teljes érdektelenségbe fulladt. A viadalt az angolai Primeiro de Agosto nyerte meg, amely a döntőben 27–22-re győzte le kínai ellenfelét, a harmadik a brazil Concórdia lett – ez a hármas japán, kazah, ausztrál, amerikai és még egy kínai ellenfelet utasított maga mögé. A rendezvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így felélesztésére azóta sem került sor.

A csapatok a legerősebb keretükkel érkeznek, ebben nincs hiba, viszont hatalmas szakadék van az öreg kontinens és a világ többi része között, ezért az elődöntőig jóformán nincs is sportértékük a mérkőzéseknek, mintha egy lazább felkészülési tornán vennének részt a gárdák. Két hátránya ezeken kívül még mindenképpen van a tornának, az egyik a sérülésveszély, hiszen az amúgy is „kilúgozott” játékosoknak újabb kihívás a sűrű programú évközi torna, amelynek ideális időpontot nem is lehet találni a versenynaptárban, a másik, hogy gyakran a szervezéssel is gondok vannak, legalábbis ahhoz képest, amit Európában megszoktunk.

A Veszprém ezúttal szabadkártyával, azaz meghívottként szerepel Egyiptomban, de 2015-ben ez nem így volt, akkor azért indulhatott Dohában, mert második lett a Bajnokok Ligájában, amelyet a Barcelona nyert meg, de mivel a katalánok voltak a Super Globe címvédői, így utazhatott a BL ezüstérmese is. Akkor egyébként a Füchse Berlin kapott szabadkártyát, és meglepetésre meg is nyerte a tornát, a döntőben hosszabbításban győzte le a Veszprémet.

„A férfi kézilabda klubvilágbajnoksággal kapcsolatban nekem mindig kicsit olyan érzésem van, hogy az arab világ magának rendezi ezeket a tornákat, ami abból a szempontból érthető, hogy szeretnék látni az európai sztárokat és fogékonyak is a sportágra, például egyik ország kézilabdája sem fejlődött akkorát az elmúlt tíz évben, mint éppen Egyiptomé. Az egyik legnagyobb vonzereje a hatalmas pénz­díjazás, de szakmai szempontból nagy kérdés, mennyire hasznos egy európai elitcsapatnak olyan meccseket játszani, amelyeken húsz-harminc góllal nyer, és főleg megéri-e akkor, ha egy ilyen mérkőzésen esetleg megsérül az egyik játékosa. A szervezők évtizedek óta nem vitték Európába a tornát, és nemcsak azért, mert a kontinensnek nincs szüksége rá, hanem azért is, mert szerintem nincs olyan szponzor és vállalkozó, aki ezt finanszírozná, hiszen itt nem ­olyan nagy szám egy Barca–Veszprém, mint, mondjuk, Katarban. Itt, ha valaki ki akar menni egy rangos összecsapásra, akkor vesz rá jegyet és kimegy, Ázsiában azonban nyilván másképp működik, ők is látni szeretnék és tanulni a legjobbaktól, ami egyébként ösztönzi a helyi kézilabdát is. Azt azért sajnálom, hogy nem az én mostani kis veszprémi csapatomat hívták meg…”

„Színvonalas torna volt, jó csapatokkal játszottunk, különösen a végén, ahogy haladtunk előre, a helyosztókon egyre nehezebb ellenfelek jöttek. Emlékszem, nagy meglepetés volt, hogy az elődöntőben a Füchse Berlin legyőzte a Barcelonát, aztán a döntőben minket is, ami a mai napig fájó emlék, mert szerettük volna megnyerni és hazahozni a kupát – emlékezett vissza Nagy László, a 2015-ös csapat kapitánya és jobbátlövője. – Ez a verseny más volt, mint amit megszoktunk, az egyhetes rendezvény kicsit olyan, mint egy villámtorna, ahol a gyengébb mezőnyben azért erős csapatok is megmutatják magukat, igaz, olyanok is indulnak, amelyeknél otthon nem túl népszerű a kézilabda.”

A Bajnokok Ligájával persze nem összehasonlítható a klub-vb, az európai elitsorozat mezőnye nagyságrendekkel erősebb, és nemcsak egy szűk hétig, hanem egy teljes idényen keresztül küzdenek egymással a csapatok, hogy bejussanak a kölni négyes döntőbe, ahol aztán új csata kezdődik. Szakmailag a klubvilágbajnokság presztízse meg sem közelíti a BL-ét vagy bármelyik európai kupasorozatét, amelyért sokkal jobban meg kell küzdeni.

A labdarúgásban korántsem új keletű a klubvilágbajnokság ötlete. Az első verzió 1960-tól Interkontinentális Kupa néven futott – az első, még oda-vissza vágós finálét 0:0-s montevideói találkozó után 5:1-es madridi győzelmének köszönhetően a Real Madrid nyerte meg, köszönhetően többek között a két gólt szerző Puskás Ferencnek –, ám ezt hosszú évtizedeken át a Libertadores-kupa- és a BEK-győztes közti barátságos mérkőzésnek tekintette a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), és nem ismerte el világbajnoknak a győztest. 2000-ben párhuzamosan futott az Interkontinentális Kupa és a FIFA által szervezett klubvilágbajnokság, hogy aztán 2005-től végre egyesüljön a két sorozat, és a különböző kontinensek bajnokai (Európából a BL-győztes kvalifikált) hivatalosan is a klub-vb-címért mérkőzzenek meg. A FIFA aztán csavart egyet a történeten, 2025-től négyévente 32 csapatos tornát rendez klubvilágbajnokság néven, amelyre a különböző kontinensek bajnokai érkeznek, például a BL-ből a 2021-es, 2022-es, 2023-as bajnok is, valamint a futballszövetségek legjobb együtthatóival rendelkező klubok. A sors fintora, hogy a 2005 óta évről évre megrendezett, klub-vb néven futó sorozat megmarad, csak az Interkontinentális Kupa nevet kapja, amely évtizedeken át vörös posztó volt a FIFA szemében. (M. D.)

A klub-vb egyik legnagyobb vonzereje a csapatoknak kétségkívül a busás díjazás, ebben az évben a nyertes 350 ezer eurót, azaz mintegy 140 millió forintot vihet haza, ami ráadásul csökkent is az eddigiekhez képest, a főszervező Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) éveken át 750 ezer eurót osztott szét az első három helyezett között, a győztes kapott 400 ezret, a második 200 ezret, a harmadik pedig 150 ezret.

A tornára hagyományosan a kontinensek bajnokait hívják el, az idén a Magdeburg címvédőként indul, a Barca a Bajnokok Ligája győzteseként, harmadik európai csapatként pedig a Veszprém HC-t hívták meg. Az egyiptomi al-Ahli házigazdaként van ott a kilenccsapatos mezőnyben, a szintén egyiptomi Zamalek az afrikai Szuperkupa győzteseként, a szaúdi Halidzs ázsiai, az ausztrál Sydney óceániai, az amerikai Californa Egles észak-amerikai és karibi, a brazil Taubaté pedig dél- és közép-amerikai bajnokként.

A Nemzetközi Röplabdaszövetség először 1989-ben írta ki a klubvilágbajnokságot a férfiak számára, a hatcsapatos tornára Parmában került sor, azonban a kezdeményezés viszonylag rövid életű volt, hiszen négy torna után több mint másfél évtizedes szünet következett. Végül az első kiírás huszadik évfordulóján, 2009-ben leheltek újra életet a versenybe, azóta csak a pandémia miatt maradt el 2020-ban. A nőknél 1991-ben rendezték az első klub vb-t, majd a következő esztendőben és 1994-ben is megtartották, de náluk is hosszabb szünet következett, egészen 2010-ig, azóta ott is minden évben megrendezték 2020-at kivéve. A tornák összdíjazása 350 ezer amerikai dollár. A röplabda klubvilágbajnokságokat váltakozva hat-nyolc csapat részvételével rendezték (mindössze egyszer, 2019-ben szerepelt a férfiaknál csak négy klub) rendszerint decemberben. Mindkét nemnél hatalmas az európai fölény: a férfiaknál 18-ból 14-szer, a nőknél 16-ból 13-szor nyert az „öreg” kontinens valamelyik klubja, a fennmaradó hét alkalommal kizárólag brazil egyesület győzött. A férfiaknál az olasz Trentino a rekordbajnok, amely öt alkalommal hódította el a trófeát, eggyel megelőzve a brazil Sada Cruzeirót. A nőknél a török VakifBank Isztambul a rekorder négy sikerrel, a címvédő, ugyancsak török Eczacibasi három győzelemnél tart. Magyar csapat még sohasem vett részt ezen a megméretésen. (K. Z.)

„A kluboknak az anyagi bevétel persze fontos, de az is szempont, hogy az idény első szakaszában jó csapatok ellen mérethetjük meg magunkat, így újra láthatjuk, hol állunk. A győzelemnek van értéke, még ha nem is olyan nagy, mint, mondjuk, a BL-ben, annak idején mi is nagyon szerettük volna, ha a trófea a Veszprém Arénába kerül, és az idén is megteszünk ezért mindent, elférne nálunk – fogalmazott Nagy László, aki ezúttal is részt vesz a tornán, csak most már sportvezetőként, az Építők sport­igazgatójaként. – Egyáltalán nem mondanám, hogy a csapatok nem veszik komolyan, hiszen a pénzdíj nagyon jelentős, mindenki a legerősebb kerettel érkezik, és a végén valóban a legütőképesebb csapattal áll fel. A sérülésveszély persze fennáll, de úgy vélem, ha óvatoskodva mész bele az ilyen csatákba,még nagyobb a sérülésveszély. A kétely persze bennünk van, hiszen még nagyobb a terhelés, amúgy is sűrű a versenynaptár, ráadásul az olimpia évében nem is pihenték ki magukat rendesen a játékosok. Nehéz beleerőszakolni a naptárba, tulajdonképpen nem is lehet ideális időpontban megszervezni, ám ezt profi játékosként el kell fogadni, ilyen a versenyszezon. Az pedig nagy megtiszteltetés, hogy meghívtak minket, a győzelemért jöttünk Egyiptomba.”

A magyar bajnok keretéből egy játékos volt ott a 2015-ös dohai tornán, a szlovén jobbszélső Gasper Marguc, aki 2014 óta játszik Veszprémben, de az idényben még nem lépett pályára, mert nem épült fel teljesen sérüléséből. És nem mehetünk el szó nélkül a Veszprém HC Spor­ting CP-től elszenvedett váratlan, kilencgólos veresége mellett a Bajnokok Ligája csoportkörében, amely után talán gyorsnak és sűrűnek tűnik a klubvilágbajnoki szereplés. Arra azonban tökéletes, hogy a Veszprém helyreállítsa kicsit megtépázott renoméját, hiszen Egyiptomban nemcsak önbizalom-növelő meccseket játszik, hanem a végjátékban is lesznek kifejezetten kemény európai ellenfelei.