Későn kapcsolt a Magdeburg, a Kiel nyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 17:03
A német csapatok összecsapását a Kiel nyerte (Fotó: Getty Images)
A német bajnok és a Bajnokok Ligája előző győztese, a Magdeburg a német bajnokság negyedik helyén záró THW Kiellel játszotta vasárnap a bronzmérkőzést a férfi kézilabda BL-ben. A papírforma ezúttal sem érvényesült, mert a Kiel simán nyert.

 

A két csapat a nemzetközi kupaporondon még sosem játszott egymással, míg a Bundesliga nemrég véget érő kiírásában mindkétszer a Magdeburg nyert. Most azonban már a szünetre eldőlt a Kiel sikere, az észak-német gárda ugyanis kilencgólos előnyre tett szert (23–14).

Ha final four, akkor Christian O'Sullivan-kiállítás. A Magdeburg játékosa a szombati elődöntőben, illetve a tavalyi négyes döntő mindkét mérkőzésén is a kiállítás sorsára jutott, és most sem hazudtolta meg önmagát, ezúttal is idő előtt szállt ki.

A bronzmeccsen egyébként a helyszínen szurkolt a Győri Audi ETO KC kapusa, Sandra Toft és a távozó Stine Oftedal is, aki a Kiel játékosával, Rune Dahmkével jár jegyben.


A szünet után magára talált a Magdeburg, a végére ledolgozott hat gólt, de közelebb férkőzni vagy egyenlíteni már nem tudott. A Kiel a bronzérmes.

A találkozót Bíró Ádám és Kiss Olivér vezette.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, KÖLN
A 3. HELYÉRT
Kiel (német)–Magdeburg (német) 32–28 (23–14)
Ld: Johansson 7, Bilyk, Ekberg, Landin 6-6, ill. Mertens 7, Claar, Hornke, Kristjansson 4-4

DÖNTŐ
18.00: Aalborg (dán)–Barca (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik