„Nagy vágyam, hogy találkozhassak Sterbik Árpáddal” – az iráni kapitánnyal erősít a Komló

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.04. 18:36
null
Iráni válogatott kapussal erősít a Komló (Fotó: Facebook/Carbonex-Komló)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Komló hivatalos Facabook-oldalán jelentette be, hogy szerződteti az iráni válogatott csapatkapitányát, Mohammad Sziavosit.

 

A tabellán jelenleg tizedik helyen álló gárda hivatalos közleményében írta, hogy az iráni kapus a távozó Ante Granic helyére érkezik a román élvonalbeli Kolozsvárból (CSU Cluj Napoca).

Az átigazolás részleteiről nem osztott meg többet a komlói klub, ám egy interjú keretei között megszólaltattál Sziavosit.

„Úgy hallottam, hogy erős a magyar bajnokság és jó a csapat Komlón. Tudom, hogy Komló egy csendes kisváros, a szurkolók ugyanakkor nagyon energikusak. Szeretném ezeket átélni. Van még egy nagy vágyam, hogy egyszer találkozhassak személyesen is Sterbik Árpáddal” – osztotta meg elképzelésit az iráni kapus.

Sziavosi azt is elárult, miért éppen a 16-os mezszámban védi a válogatottja kapuját.

„Azért 16-os, mert 16 évesen mutatkoztam be az iráni bajnokságban. Örülnék, ha Komlón, a magyar bajnokságban is ebben a számú mezben védhetnék.”

 

Legfrissebb hírek

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

FÉRFI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:22

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24
Ezek is érdekelhetik