Férfi kézilabda BL: „Hatvan perc koncentráció kell” – Kentin Mahé a Szeged elleni BL-visszavágó előtt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.03. 11:20
Kentin Mahé szerint még nem lefutott a Szeged elleni BL-nyolcaddöntő (Fotó: handballveszprem.hu)
A Telekom Veszprém játékosa, Kentin Mahé az OTP Bank-Pick Szeged elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt a klub hivatalos honlapjának beszélt a párharc esélyeiről. Mint ismert, az első meccsen a Veszprém idegenben szerzett tetemesnek tűnő, hétgólos előnyt, a klasszis szerint azonban nem lefutott a visszavágó.

„A Szeged elleni mérkőzések egész biztosan a szezon fénypontjai. Ráadásul a negyeddöntőbe vezet az út rajtuk keresztül, nekünk ez nagyon fontos cél és mérföldkő – kezdte a klub hivatalos honlapjának adott interjúját Kentin Mahé. – A különbség plusz hét, de sohasem szabad lebecsülni a Picket, mert nagyon jó erőkből áll. Ha részletesen megvizsgáljuk a múlt heti mérkőzést, azért látni lehet, hogy tudjuk még ezt jobban is csinálni. Meg kell tartanunk az előnyünket az utolsó hatvan percre is, hogy kvalifikáljunk a negyeddöntőbe. Hatvan perc koncentráció kell majd, nulla nulláról indítjuk újra a küzdelmet, egyértelműen nyernünk kell. A mai kézilabdában nagyon gyorsan történhetnek fordulópontok. Mindenki tudja, hogy három-négy gól másfél perc alatt eltüntethető, ledolgozható.”

Kézilabda
2024.03.28. 18:37

A Veszprém hét góllal nyert Szegeden a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában

Ezzel el is dőlt a párharc? Bárhogy is, tetemes előnnyel fordulnak a visszavágóra a bakonyiak.

A BL-párharc visszavágóját csütörtökön rendezik Veszprémben, de a két csapat az idény hátralévő részében is többször találkozik még egymással. Mahé szerint ezért nagyon fontos, hogy dominálni tudjanak a találkozón, mert az lélektani előnyt jelenthet a következő meccsek előtt: „Szeretnénk a veszélyes szituációkat elkerülni és dominálni a meccsen most is. Ez mindig fontos a következő mérkőzéshez is, hiszen sokszor játszunk majd egymás ellen, vinnünk kell meccsről meccsre ezeket a pszichológiai előnyöket. A célunk mindig a győzelem, találkozóról találkozóra, győzelemről győzelemre a céljaink felé” – mondta.

 

Legfrissebb hírek

Jövő pénteken kezdődik a döntő a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.20. 16:01

Az FTC legyőzésével biztosan döntős a Szeged, kiesett az Eger

Kézilabda
2025.05.18. 19:13

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
2025.05.04. 18:32

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Sose jártunk ilyen közel – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.05.02. 23:07

Csak egy kis szerencse hiányzott a nagy szegedi csodához

Kézilabda
2025.05.02. 15:48

Három év után távozik Veszprémből a fehérorosz szélső

Kézilabda
2025.05.02. 14:54

Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.05.02. 14:18
Ezek is érdekelhetik