Női kézi El: tovább írnák az óváriak a tündérmesét

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 12:42
Faragó Luca
A Motherson-Mosonmagyaróvár története első negyeddöntőjére készül szombaton az Európa-ligában, a C-csoportot megnyerő Gloria Bistrita lesz az ellenfele.

Jubileumi év, sporttörténeti eredményekkel – ezzel a kifejezéssel jellemezhetnénk a Motherson-Mosonmagyaróvár 2023–2024-es idényét, hiszen az alapítása tizedik évfordulóját ünneplő klub minden sorozatban feszegeti a határait. A bajnokság második fordulójában története első győzelmét aratta a megyei rivális Győri Audi ETO KC ellen, a Magyar Kupában először jutott be a négyes döntőbe – végül negyedik lett –, és az Európa-ligában is kiharcolta helyét az egyenes kieséses szakaszban. Utóbbi sorozatban épp szombaton kezdi meg negyeddöntős párharcát a román Gloria Bistrita ellen.

„Úgy érzem, mindenki levonta a Magyar Kupa négyes döntjének pozitív és negatív tapasztalatait – mondta a találkozó előtt Faragó Luca, az óváriak beállója. – Tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül erős csapat érkezik hozzánk, de ebben nincsen semmi különleges, hiszen már a négy közé jutás a tét ebben a sorozatban. Abban ezúttal is biztos vagyok, hogy hatvanpercnyi fegyelemre és figyelemre lesz szükségünk, hogy minél jobb eredményt érjünk el a visszavágóra.”

A román csapatokra egyébként alapvetően jellemző a rendkívül jó fizikum – igaz ez a román szövetségi kapitány, Florin Constantin Pera irányította ellenfélre, a Besztercére is, amely az előző évadban harmadik lett hazája bajnokságában, az Európa-liga C-csoportjából pedig úgy jutott tovább elsőként, hogy csupán egy pontot vesztett. Ez mindenképp említésre méltó, ugyanis a kiírás egyedüli veretlen csapatáról van szó, amely minden sorozatot figyelembe véve a 2023 novembere óta lejátszott nyolc mérkőzésén nem talált legyőzőre.

És ha ez nem lenne elég, a klub tele van rutinos, válogatott játékosokkal, elég csak a montenegrói Anasztaszija Babovics Vujovicsot, a korábban Siófokon is játszó francia Gnonsiane Niomblát, a román Alexandra Perianut, Bianca Bazaliut vagy Cristina Laslót megemlíteni. Utóbbi a találkozó kapcsán kiemelte, a román és magyar csapatok mindig nagy csatákat vívnak egymással, de reméli, ők lesznek a párharc továbbjutói. Hozzátette: korábban már kétszer szerepelt négyes döntőben, és bízik benne, most meglesz a harmadik alkalom.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZOMBAT
16.00: RK Podravka Vegeta (horvát)–HC Dunarea Braila (román)
20.00: MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁRI KC–CS Gloria Bistrita (román) (Tv: Sport1)

VASÁRNAP
16.00: Thüringer HC (német)–Storhamar Handball Elite (norvég)
18.00: Neptunes de Nantes (francia)–Sola HK (norvég)

 

Legfrissebb hírek

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10

Magyar csapatnak is segített Faluvégi Dorottya klubjának BL-kizárása

Kézilabda
2025.08.08. 16:24

Kézilabda: kikapott a negyeddöntőben az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.07. 21:31

Kézilabda: magabiztosan verte Marokkót az U19-es fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.06. 18:12
Ezek is érdekelhetik