Kézilabda: Mélyről jöttünk vissza – Kárpáti a szegedi BL-siker után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.02.16. 09:11
null
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában az OTP Bank-Pick Szeged 29–27-re legyőzte a Kolstadot, és ezzel nagy lépést tett a továbbjutás felé. A találkozó után Kárpáti Krisztián vezetőedzővel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kárpáti Krisztiánnak felvetettük, mélyről jöhettek vissza, hiszen 10 nappal korábban váratlan vereséget szenvedtek Gyöngyösön a magyar bajnokságban.

„Mélyről jöttünk vissza, hiszen majd’ két hónapig nem találkoztunk. Amikor megjöttek a játékosok, nagyon különböző edzettségi állapotban voltak, és bár gondoltuk, hogy nehéz lesz a Gyöngyös elleni mérkőzés, hiszen ők frissek voltak és ránk készültek, de senki se gondolta, hogy ki fogunk kapni. Ez mélyütés volt mindannyiunknak, ebből egy két-három nap kellett, amíg felébredtünk, de azt gondolom, sikerült rendezni a sorokat.”

Ezután beszélgetünk a Kolstad elleni sikerről; hogy mennyire akartak visszavágni a norvégiai súlyos vereségért, illetve a továbbjutási esélyekről is szóba kerülnek, amik igen kedvezővé váltak, ráadásul egy bravúrgyőzelemmel a csoport második helye sem elérhetetlen még.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, A-CSOPORT
11. FORDULÓ
OTP Bank-Pick Szeged–Kolstad (norvég) 29–27 (15–13)
Szeged, 4491 néző. V: D. Martins, R. Martins (portugálok). 
SZEGED: MIKLER R. – Bombac 1, Garciandia 1, Kalaras, BÁNHIDI 8, Bodó, Frimmel 4. Csere: Imsgard (kapus), SOSTARIC 6, Mackovsek 2, MARTINS 3, Szita 2, Jelinic, Sztepancic 2. Edző: Kárpáti Krisztin
KOLSTAD: BERGERUD – GUDJONSSON 8 (2), SETTERBLOM 5, Sagosen 2, Gullerud 3, LYSE 7 (1), Aalberg 2. Csere: Johannessen, Eck Aga, Hald, Rönning, Björkas. Edző: Stian Nilsen
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–1. 8. p.: 4–4. 11. p.: 5–6. 17. p.: 10–6. 21. p.: 11–7. 25. p.: 12–10. 28. p.: 14–11. 35. p.: 16–15. 40. p.: 18–18. 43. p.: 21–18. 51. p.: 23–23. 54. p.: 24–25. 56. p.: 26–25. 58. p.: 26–26. Kiállítások: 8, ill. 4 perc: Hétméteresek: –, ill. 4/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik