Férfi kézi: Kárpáti Krisztián szerint előrébb tart a Szeged, mint arra számított

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 11:59
null
Kárpáti Krisztián szerint előrébb tart a Szeged, mint azt nyáron gondolta (Fotó: Kovács Péter)
Kárpáti Krisztián vezetőedző szerint az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata előrébb tart annál, mint amire a szezon előtt számított.

A szakember az M1 aktuális csatornának azt mondta, együttese mentálisan és fizikálisan is előrelépett az előző idényhez képest, és főleg a Bajnokok Ligájában voltak szép eredményeik.

„Pozitív az összkép, kicsit előrébb tartunk, mint amit nyáron gondoltam” – fogalmazott a csapat irányítását nyáron átvevő tréner.

Kárpáti megjegyezte, az őszi szezon legkellemesebb emléke számára egyértelműen az Aalborg elleni hazai BL-meccs, ugyanis az volt az első győzelme edzőként a Bajnokok Ligájában, ráadásul szerinte akkor voltak a „legihletettebb formában”.

„Az idény előtt sokat gondolkoztunk azon a stábommal, hogy milyen lesz a fogadtatásunk, hiszen ezen a szinten én még nem voltam vezetőedző, a játékoskeretben pedig nagy BL-múlttal rendelkező, többszörös bajnok kézilabdázóink vannak. A játékosok azonban nyitottak voltak, megtaláltuk a közös hangot, jó munkát végeztünk egy olyan közegben, ahol ők is és mi is örömmel dolgozunk” – foglalta össze az elmúlt hónapokat Kárpáti.

A vezetőedző szerint ugyanakkor a következő hónapok nehezek lesznek, ugyanis a januári Európa-bajnokság miatt a keret hetven százaléka elmegy a válogatottakba, a torna után pedig alig egy hetük lesz arra, hogy újra megtalálják önmagukat.

„Kicsit aggódom emiatt, mert soha nem voltam még ebben a helyzetben, de a többi, velünk egy szinten lévő csapat ugyanezzel a problémával fog szembenézni. Meglátjuk, az Eb után ki milyen állapotban lesz, nehéz tavaszi szezonra számítok” – mondta a tréner.

A célokról kijelentette: a Bajnokok Ligájában szeretnének bejutni az egyenes kieséses szakaszba, a magyar sorozatokban pedig döntőbe akarnak kerülni, és legalább az egyik fronton – Magyar Kupa vagy bajnokság – szeretnének meglepetést okozni.

„Mindenki azért kezdi el a pályafutását, hogy olyan közegben szerepelhessen mérkőzéseken, mint én Szegeden. Jó a légkör, a szurkolók befogadtak, volt, hogy vereség után is zengett a csarnokban a szép volt fiúk. Büszke vagyok arra, hogy itt lehetek” – jelentette ki Kárpáti Krisztián.

Legfrissebb hírek

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10

Ivan Martinovic: Remélem, sikerül megadni a klubnak, ami már régóta jár neki

Kézilabda
2025.07.21. 18:02

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.19. 11:18

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
2025.07.18. 13:03

A Veszprém bejelentette a Löwentől távozó két klasszist, és 2026-ban érkeznek a beígért világsztárok is

Kézilabda
2025.07.17. 11:03

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49

Kapust cserélhet egymással a Veszprém és a Rhein-Neckar Löwen – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.07. 19:41
Ezek is érdekelhetik