Férfi kézi BL: Vitán felül ez volt a hét meccse! – Ludovic Fabregas

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.12.02. 11:10
null
A francia beálló, Ludovic Fabregas 12 gólt szerzett a Barca elleni két mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Nem a Barca játszott jobban, mint öt hete hazai pályán, hanem a Telekom Veszprém volt kicsit gyengébb, más kérdés, hogy még így is jó esélye volt a győzelemre.

 

Az utolsó tíz percben veszítette el a Barca elleni hazai Bajnokok Ligája-csoportmeccset a Telekom Veszprém, ráadásul nem azért, mert jobb volt az ellenfél, hanem leginkább a saját hibái miatt. Az utolsó tíz percben csak három gólt tudott bepréselni a remekül védő Gonzalo Pérez de Vargas kapujába, pedig Nedim Remili és Kentin Mahé előtt is számos lehetőség adódott. Összességében nem a katalán együttes játszott jobban, mint az első meccsen, hanem az Építők teljesített egy kicsivel gyengébben, mint kint, de így is végig esélye volt a győzelemre.

„Az ellenfél játéka nem különbözött annyira a két meccsen. Barcelonában még az első félidőben megszereztük a vezetést, amit aztán csaknem negyven percen át tartottunk is. Csodálatos volt ott nyerni, klubtörténeti tett volt – mondta a csütörtöki mérkőzés után Ludovic Fabregas, a Veszprém francia beállója, aki 2018 és 2023 között játszott Barcelonában, nyert öt bajnoki címet, valamint szerzett két Bajnokok Ligája-trófeát. – A visszavágó szoros volt, néha úgy tűnt, a Veszprémé lesz a meccs, aztán hogy a Barcáé, mindkét csapat mindent beleadott, és a végsőkig küzdött. A vendégek nagyjából úgy játszottak, mint kint, mi viszont a végén sok lövést kihagytunk, és Gonzalo Pérez de Vargas is kiválóan védett. Vitán felül ez volt a hét meccse, és bár a Barca nyert, nincs miért elkeserednünk, folytatnunk kell a munkát, ez lesz a kulcs az idény hátralévő részében.”

Hatvan percen keresztül az eredményen is látszott, hogy egyenlő felek küzdenek, és csak a végén, az utolsó néhány másodpercben dőlt el, ki nyer. A játékos szerint kicsit csalódottak, de hosszú az idény, és a cél most az, hogy ott legyenek a négyes döntőben. Fabregas megköszönte a szurkolóknak is, hogy mindent beleadtak, és hatvan percig így biztatták a csapatot.

Csak a sérülésből visszatérő, ám így is stabilan védő Rodrigo Corrales esete vetett árnyékot a szurkolásra, aki – némileg jogosan – magára vette, amikor a kapu mögötti szektor a másik veszprémi kapus, Nacho Biosca nevét kezdte skandálni, cserére sarkallva az edzői stábot, ami nem volt elegáns húzás, még akkor sem, ha egyébként hasonló esetek nemcsak Veszprémben fordultak már elő, hanem a világ szinte minden csarnokában.

A Telekom Veszprém jövő héten a lengyel Wisla Plock otthonában lép pályára a Bajnokok Ligájában, azt követően február közepéig szünetel a sorozat.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 9 8 1 302–257 +45 16
2. VESZPRÉM 9 7 2 320–281 +39 14
3. Magdeburg 9 7 2 276–252 +24 14
4. GOG 9 5 4 288–284 +4 10
5. Montpellier 9 4 5 257–257 0 8
6. Porto 9 3 6 259–301 –42 6
7. Plock 9 2 7 234–250 –16 4
8. Celje 9 9 262–316 –54 0
Legfrissebb hírek

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30

Csak egy kis szerencse hiányzott a nagy szegedi csodához

Kézilabda
2025.05.02. 15:48

Három év után távozik Veszprémből a fehérorosz szélső

Kézilabda
2025.05.02. 14:54

Összekerült a Veszprémet kiejtő Magdeburg és a Szegedet búcsúztató Barca a férfi kézi BL négyes döntőjében

Kézilabda
2025.05.02. 14:18

A Szegedet kiejtő Barca vezetőedzője a Veszprémnek is odaszúrt

Kézilabda
2025.05.02. 12:17

Barcelonában is kitett magáért a Szeged, közel járt a csodához

Kézilabda
2025.05.01. 22:27

Ligetvári Patrik könnyek között: nem tudom, hogy dolgozom ezt fel...

Kézilabda
2025.05.01. 21:35

Dráma Veszprémben: az utolsó másodpercekben bukta el a BL négyes döntőjét az Építők

Kézilabda
2025.05.01. 20:27
Ezek is érdekelhetik