Kézilabda: Lukács Péter elsajátítaná a skandináv mentalitást

Vágólapra másolva!
2023.09.20. 13:08
null
Fotó: Szabó Miklós
Lukács Péter kézilabdázó igyekszik elsajátítani a skandináv mentalitást a norvég Elverum HB csapatában.

A junior-világbajnoki ezüstérmes irányító szerdán az M1 aktuális csatornának elmondta, korábban csak hallott róla, milyen az északiak mentalitása, de most már ő is tapasztalja, hogy mindent nagyon pozitívan látnak, mindig motiváltan, felkészülten érkeznek az edzésre. Hozzátette, máshogy állnak egy vereséghez is, mindig a hibákat próbálják javítani és mindennap fejlődni szeretnének.

Lukács kifejtette, rengeteg videóelemzésük van, és bár rendszeresen készülnek az ellenfeleikre, leginkább mégis saját magukat videózzák annak érdekében, hogy megállapítsák, hogyan tudnak jobbak lenni.

„Az edzések nagyon kemények és hosszúak, szinte mindennap van konditermi és labdás edzés is, illetve sok egyéni pluszmunkát is végzünk” – magyarázta.

Az irányító elmondta, jól érzi magát Elverumban, minden rendben van az első perctől kezdve. Hamar sikerült beilleszkednie a klub munkatársainak és a játékostársainak köszönhetően.

Hozzáfűzte, a skandináv, azon belül is a norvég kézilabdát senkinek sem kell bemutatni, hiszen mindig a világ elitjében van. Amikor klubját, a Telekom Veszprémet megkeresték, hogy szeretnék kölcsönvenni, nem sokáig gondolkodott, örömmel elfogadta az új kihívást.

A szerződése két idényre szól, a veszprémi megállapodása pedig további egy évig érvényes.

Az Elverum célja az első-második hely a bajnokságban és a kupában is, de Lukács szerint jó lenne visszahódítani mindkét trófeát a Kolstadtól. Ő maga eddig három bajnoki találkozón öt gólt szerzett, a Norvég Kupában pedig egyszer talált be az eddigi egy meccsükön.

Legfrissebb hírek

„Halálos csend lett a csarnokban” – a bajnoki döntő közben lett rosszul a Kolstad kézilabdaedzője

Kézilabda
2025.05.21. 22:33

„Azt sem tudtam, hogy újra kézilabdázhatok-e” – Máthé Dominik az Elverumhoz szerződése után

Kézilabda
2025.05.19. 18:30

Lukács Péter: Jó érzés a barátaimmal küzdeni a címeres mezben

Kézilabda
2025.05.17. 10:40

Ismét az Elverum kézilabdázója lesz Máthé Dominik – hivatalos

Kézilabda
2025.05.15. 15:17

Lukács Péter öt gólt szerzett és hét gólpasszt osztott ki – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.03.09. 23:12

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter remek hetet zárt

Kézilabda
2025.02.09. 20:08

Férfi kézilabda: Lukács Péter szerződést hosszabbított Norvégiában – hivatalos

Kézilabda
2025.01.16. 13:16

Európai kézilabdaligák: Jánosi és Bognár öt-öt gólt lőtt

Kézilabda
2024.12.21. 21:57
Ezek is érdekelhetik