– Kézilabda szempontjából mintha kicsit eltűnt volna. Dolgozik most a sportágban?
– Jelenleg nem – válaszolta a Nemzeti Sportnak Németh Helga, aki 2011-ben fejezte be profi karrierjét. – A játékos-pályafutásom végén másodedzőként is dolgoztam Érden, és fel is jutottunk az élvonalba. Szabó Edina elfoglaltsága miatt én készítettem fel a csapatot a Győr ellen, újoncként majdnem megvertük, játékvezetői segédlettel sikerült nyernie az ellenfélnek, erre nagyon büszke vagyok. Ezután az utánpótlás-válogatottak mellett kezdtem el dolgozni mint szövetségi edző, talán nem is sikertelenül, senki nem gondolta előtte, de kijutottunk az ifjúsági olimpiára, ám családi tragédia miatt le kellett mondanom, a férjem édesapja elhunyt, nem tudtam volna vállalni az edzőtáborozást. Ezután lehetőségem lett volna Balatonboglárra, a NEKA-hoz menni, de a kislányom még nagyon kicsi volt, lényegében a család miatt nem vállaltam a feladatot. A férjem most hallgatja ezt a beszélgetést, és a háttérből azt mondja, én vagyok a legnagyobb szupersztár… Egyszerűen a kézilabda nem élvezett prioritást a magánéletemmel szemben.
Született: 1973. 08. 07., Nagykanizsa |
Magasság/testsúly: 177 cm/64 kg |
Posztja: átlövő |
Klubjai: Olajbányász SE (1983–1989), BHG SE (1989–1991), TFSE (1991–1993), Hypo NÖ (osztrák, 1993–1994), Dunaferr SE (1994–1997), Podravka Koprivnica (horvát, 1997–1998), Cornexi-Alcoa (1998–2003), Viborg (dán, 2003–2004), Dunaferr NK (2004–2005), FTC (2005–2007), Érdi VSE (2008–2011) |
Első válogatottság: 1991. 03. 06., Pozsony (Cseh és Szlovák SZK, 22–18) |
Utolsó válogatottság: 2003. május 31., Nyíregyháza (Bosznia-Hercegovina, 44–19, vb-selejtező) |
Válogatottságai/góljai: 142/490 |
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (1996), vb-2. (1995), Eb-3. (1998), Eb-4. (1994), BEK-győztes (1994), KEK-győztes (1995), 2x EHF-kupa-győztes (2004, 2006), magyar bajnok (2007), osztrák bajnok és kupagyőztes (1994), horvát bajnok és kupagyőztes (1997), dán bajnok és kupagyőztes (2004), Európa-válogatott (2008) |
– De utána azért még dolgozott máshol.
– Igen, a Gárdony-Pázmánd együttesét sikerült felvinni NB II-ből az NB I B-be. Mindeközben csináltam a Németh Helga-programot – az első két évben Szabó Edinával együtt, utána egyedül –, amely során körülbelül 750 gyerekkel foglalkoztunk Érd és vonzáskörzetéből, aztán a politika lényegében mindezt elvette tőlem, Budaörs városa és a partner sportáruházlánc kisajátította, amit én találtam ki. Miután más klubok is alkalmazták a módszeremet, így bánom, hogy nem védettem le. Szakmailag viszont több lettem, sok tapasztalatot szereztem a gyerekekkel. Az emberekkel jobban tudok bánni, és diplomatikusan rendezem a konfliktusokat.
– A játékos-pályafutása során viszont rengeteg sikert elért. Nagyon fiatalon lett világsztár, élvezte, egyáltalán hogyan tudta feldolgozni a népszerűséget?
– Eleinte könnyen és élveztem a helyzetet, aztán rádöbbentem, hogy az akkori magyar kézilabdázás lényegében kihasznált, a sérülésekből túl gyorsan kellett visszatérnem, nem volt időm normális rehabilitációra. Egy keresztszalag-szakadás után más kilenc hónap után játszott újra, nekem nem volt hat sem erre. A porcműtéteket követően lényegében két hét után tértem vissza, mások két hónap után is nyavalyogtak. Edzők, orvosok hazudoztak nekem a lábam állapotáról, nyolc évig keresztszalag nélkül játszottam… A combcsontom vége teljesen elkopott, mégis mindenki játékra bírt, kényszerített. Hangody professzor üvegporcplasztikája után tudtam két lábra állni, fájdalom nélkül játszani. A pályafutásom vége felé, harmincéves korom után a Fradinál ki bírtam állni magamért, és nemet tudtam mondani. Németh Andrásnak viszont megígértem, bajnokok leszünk, megtörjük a győri hegemóniát és sikerült is.
– A válogatottban elért eredmények, a vb-ezüst, az olimpiai bronzérem jelentettek némi gyógyírt a fájdalmakra?
– Laurencz László szövetségi kapitánnyal nem volt jó a kapcsolatom, de szüksége volt rám mint balkezes játékosra. Az atlantai olimpián a prémiumok osztásánál tizenegyedik voltam a sorban, nálam kevesebbet talán csak az a négy játékos kapott, aki végül utazhatott Atlantába, de nem kapott szerepet. Valóban én sem tettem meg mindent neki, de rengeteg sértő, alaptalan pletykát terjesztett rólam. Fiatal fruskaként sokat tűrtem, végül az olimpia után lemondtam a válogatottságot. Sok támadás ért akkoriban ezért, kevesen tudták, min mentem keresztül, és talán nem ez a legjobb felület, illetve alkalom, hogy elmondjam a teljes igazságot. A szövetség persze azt kommunikálta, hogy a tanulmányaim miatt mondtam le a válogatottságot, de nem ez történt. Többek között az elmondottak miatt sem lehettem a világ legjobb játékosa, nem engem jelöltek magyarként, pedig 1995-ben világbajnoki ezüstérmes és KEK-győztes lettem a Dunaferr-rel. Ez viszont életem legnagyobb csalódása volt.
– Azért tudta máshol élvezni a kézilabdát?
– Ezért menekültem el Magyarországról. Imádtam Horvátországban játszani, olyan játékosokkal szerepeltem együtt, akik ha kellett, kemények voltak velem, és a szemembe mondták a véleményüket. Mindenki egyenes volt velem. Aztán Fehérvárra igazoltam, és talán az ottani kézilabda sokat köszönhet nekem, de ott is néha úgy éreztem, hogy széllel szemben harcolok, és elmentem Dániába. Végül a Ferencvárosnál éreztem, hogy elfogadnak olyan szórakozottnak, bolond balkezesnek, amilyen valójában vagyok. Sohasem tudtam hazudni, és Németh András tudott kezelni, mindig nagyon rendes volt velem. Megnyertük a bajnokságot, és nem mondom, hogy ez rajtam múlt, de sikerült vezéregyéniségnek lennem a pályán.
– Hogy érzi magát a kézilabdás közegben, vannak élő kapcsolatai?
– Leginkább azokkal a játékosokkal tartom a kapcsolatot, akikkel 16 évesen együtt játszottam a BHG-ban. György Annával, Horváth Ildikóval, Szopóczy Brigittával, Kovács Évával és persze elsősorban Turkaja Katalinnal sokat beszélgetünk. Rendszeresen ott vagyok a Németh András által rendezett grillpartikon, ahová a bajnoki címet nyerő Fradi-játékosokat hívja meg. A válogatottból Szilágyi Katalinnal nevettem rengeteget, és mivel jobbszélsőt játszott, a pályán is kiváló volt köztünk a kohézió. Sok szurkolóval maradt meg a kapcsolat, nagyon sokat írnak nekem manapság is, van, aki a születésnapomra írt versekkel lep meg. Bendó Zsoltnak pedig azt köszönhetem, hogy segített Dániába igazolni. És ha már itt vagyunk, elsősorban édesanyámnak szeretném megköszönni a rengeteg támogatást, amit kaptam tőle.
– Megünneplik a jeles születésnapot?
– Már megtörtént, a férjemtől ejtőernyős tandemugrást kértem, és kiugrottam 4300 méter magasból. Rajtam kívül még heten voltak a gépen, hulla sápadtan várták az ugrást, én meg viccelődtem. Óriási élmény volt. Korábban utáltam repülni, de ezzel kipipáltam egy bakancslistás tételt. Szintén a férjemtől kaptam azt a lehetőséget, hogy néhány napig egyedül használhattam egy úszómedencét, ennek is nagyon örültem.
– Vissza szeretne még térni a kézilabdasportba?
– Nem, gyerekek mozgásfejlesztésével szeretnék foglalkozni. Kilenc térdműtétem volt, sok mindenen átmentem, sok mindent megtapasztaltam, aminek köszönhetően sok játékosommal végeztem el a rehabilitációját. Büszke vagyok, hogy az immár játékvezető Hantos Dorina keresztszalag-szakadás után még mindig végig tudja futni a pályát. A Testnevelési Egyetemen anatómiát, élettant tanultunk, ráadásul pedagógusként spirituális beállítottságomnak is köszönhetően tudom, hogy a gyerekek testi, lelki, szellemi fejlődéséhez mi szükséges, mi kell, hogy egy aspergeres vagy egy autista gyermek tovább tudjon lépni. Talán egy gyerekkel nem értek szót néha, az a saját tizenkét éves kislányom, talán kicsit el lett kényeztetve, de egy anya nem tud mindig parancsszavakkal hatni a saját gyerekére, mint a játékosaira az edzésen. Szeretek nyelveket tanulni, horvátul is beszélek, most pedig az olasz van soron.