Férfi kézi: BL-riválishoz igazolt a Szeged klasszis szélsője

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 13:42
null
Bogdan Radivojevics a Szeged BL-ellenfelénél, a Peliszternél folytatja (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
Az északmacedón bajnok, s Bajnokok Ligája-induló Eurofarm Peliszter hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette az OTP Bank-Pick Szeged szerb jobbszélsőjét, Bogdan Radivojevicset.

A 30 éves kézilabdázó a belgrádi Partizantól 2013-ban állt légiósnak és lett a német élcsapat, a Flensburg játékosa, mellyel 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert, s egészen 2017-ig erősítette a csapatot, majd országon belül váltott és két évig a Rhein-Neckar Löwent erősítette.

Radivojevics 2019-ben igazolt Szegedre, mellyel kétszer nyert magyar bajnokságot, ám négy év után távozik a Tisza-partiaktól, s a szintén BL-induló Eurofarm Peliszter játékosa lesz, mellyel egy idényre szóló szerződést kötött.

Bogdan Radivojevics azonban hamarosan visszatér Szegedre, ugyanis a két csapat egyaránt a Bajnokok Ligája A-csoportjában szerepel, a felek pedig november 16-án csapnak össze a Pick Arénában.

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
2025.05.30. 22:11

Lépéselőnyben a szünet után belehúzó Veszprém a Szeged elleni bajnoki döntőben

Kézilabda
2025.05.30. 19:00

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
2025.05.30. 11:26

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
2025.05.29. 17:55

Jövő pénteken kezdődik a döntő a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.20. 16:01

Az FTC legyőzésével biztosan döntős a Szeged, kiesett az Eger

Kézilabda
2025.05.18. 19:13

A Szeged 43 gólt dobva hozta a kötelezőt a NEKA ellen

Kézilabda
2025.05.04. 18:32

Ki az a mi? – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.05.03. 23:30
Ezek is érdekelhetik