Férfi kézilabda: A saját kis versenyünket akarjuk megnyerni – Tombor Csaba

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 12:03
null
Tombor Csaba szeretné megtartani a harmadik helyet (Fotó: Tatabánya Kézilabda Club)
A Tatabánya férfi kézilabdacsapata a bajnoki harmadik hely megtartása mellett minél tovább szeretne jutni az Európa-ligában, de készül rá, hogy itthon mindenki őt akarja elkapni.

Jobb kilátásokkal kezdheti a következő idényt a Mol Tatabánya férfi kézilabdacsapata, mint az előzőt, mert időközben rendeződött a klub anyagi helyzete, és ennek megfelelően a játékoskeret is erősödött. Tombor Csaba, a gárda edzője egy éve vette át a Bányász irányítását, és a küzdelmes évad végén sikerült vele kiharcolnia a harmadik helyet a bajnokságban

„Mások a célok, de itt is ugyanolyan nagy volt a kihívás, mint az előző klubomban, a Fejér-B.Á.L. Veszprémnél, az viszont alapvető különbség, hogy ott nem dolgoztam olyan idős és tapasztalt játékosokkal, mint Tatabányán – mondta a Nemzeti Sportnak Tombor. – Emiatt nekem is sok mindenben változnom kellett, nemcsak a munkára és a hozzáállásra gondolok, hanem arra, hogy idomulnom kellett a munkabírásukhoz, és a regenerációra is több időt és nagyobb figyelmet kellett fordítanunk. Volt bennem egy egészséges drukk, hiszen kimondva-kimondatlanul mégiscsak a harmadik hely megszerzése volt a cél, de az eredményeken nem stresszeltem magam, szerintem nem is lett volna helyénvaló, ha a játékosok látták volna rajtam.”

A nyáron nyolc játékos érkezett, a szakember szerint a lehetőségekhez képest a lehető legjobban igazoltak. Visszatért a csapatba Juhász Ádám a portugál Benficától, aki a januári világbajnokság előtti edzőtáborban szenvedett súlyos szemsérülést, de a tréner elmondta, hogy teljesen meggyógyult, viszont egy kisebb vádlisérülés miatt nem lépett pályára az eddigi felkészülési mérkőzéseken. Tombor Csaba továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a csapat védekezése feszes maradjon.

„Az előző NB I-es idényben mi kaptuk a legkevesebb gólt, ami önmagáért beszél, nagyon jó volt a kommunikáció a védelem és a kapus között, erre építhettünk – fogalmazott. – Ezt szeretnénk is megtartani, ami talán egy fokkal könnyebb lesz, hiszen most hosszabb a kispad, nagyobb a merítés. Szeretnénk előrelépni a támadás gyorsítása terén, és hatékonyabban lőni a külső zónákból.”

Tombor szerint két oka van annak, hogy mégis nehezebb lesz az idei évad, mint az előző. Először is ott van az Európa-liga csoportköre, ami ősszel plusz hat meccset jelent, a másik, hogy megszerezni a harmadik helyet könnyebb, mint megtartani, hiszen mindenki őket akarja majd elkapni – a Veszprémet és a Szegedet itthon senki sem tudja két vállra fektetni.

„Felfelé nem tekintünk, nem vagyunk a Szeged vagy a Veszprém szintjén, amelyekkel anyagilag sem tudjuk felvenni a versenyt, nem tudunk világsztárokat hozni, ezért a saját kis versenyünket akarjuk megnyerni a saját riválisainkkal, a Fradival, a Füreddel, a Csurgóval és a Gyöngyössel szemben. Ha lehetőség adódik, persze próbálunk élni vele, de irreális célokat értelmetlen kitűzni magunk elé” – tette hozzá a Tatabánya edzője.

A felkészülés végén a Bányász kedden a Telekom Veszprém vendége lesz, majd a hétvégén Lengyelországba utazik egy négycsapatos tornára, ahol a szombati elődöntőben a német SC DHfK Leipzig együttesével méri össze tudását. A gárda az NB I-et szeptember 1-jén, 18 órakor kezdi a PLER Budapest ellen idegenben.

MOL TATABÁNYA 2023–2024
Érkezett: Bartucz László (kapus, Gyöngyös), Eklemovic Márkó (irányító, BFKA-Veszprém), Enomoto Juga (jobbátlövő, japán, Budai Farkasok), Dzsamali Iman (balátlövő, Cegléd), Reza Jadegari (balátlövő, iráni, Mes Kerman, iráni), Juhász Ádám (irányító, Benfica, portugál), Krakovszki Bence (balszélső, NEKA), Vajda Huba (beálló, Balatonfüred)
Távozott: Bodnár Ádám (irányító, Kecskemét), Bodor Márk (balátlövő, Gyöngyös), Edwards Olivér (balszélső, Gyöngyös), Hornyák Bence (jobbszélső, Fejér B.Á.L.), Nagy Benedek (kapus, Veszprém), Ubornyák Dávid (irányító, Gyöngyös)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik