Kézilabda NB I: fellebbeztek a licenc nélkül maradt klubok

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 09:09
null
Elhárultak az akadályok az Alba Fehérvár élvonalbeli szereplését illetően, Afentáler Sáráék már csak az MKSZ jóváhagyására várnak (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Kricskovics Antal)
A magyar szövetség első körben három együttesnek nem adta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, de a fellebbezési határidő végéig mindegyik csapat – az Alba Fehérvár, a Siófok és a „kis” Veszprém – élt a lehetőséggel, így várhatóan elindulhat az első osztályban.

 

Három első osztályú egyesület nem kapta meg első körben a klublicencet a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) monitoring igazgatóságától: a nőknél meglepetésre a hetedik helyen záró Alba Fehérvár és a köztudottan jelentős pénzügyi gondokkal küzdő Siófok, míg a férfiaknál a Fejér-B.Á.L. Veszprém. Az elsőfokú határozat ellen június 22-ig lehetett fellebbezni, információnk szerint mindhárom klub élt a lehetőséggel.

Az Alba Fehérvárnál már korábban megtették a szükséges lépéseket – Balássi Imre elnök megkeresésünkre elmondta, hogy csak adminisztrációs probléma miatt nem kapták meg az engedélyt, de azóta minden papírt beadtak, így rendben lesz a csapat élvonalbeli indulása.

Kérdésünkre, hogy a Siófok licenckérelmének elbírálásától függően beugorhatnak-e a somogyiak helyére az Európa-ligában, a klubvezető úgy felelt: „Bízom benne, hogy a Siófok megkapja a licencet, mert ha nem, az új helyzetet eredményezne. Akkor az egész NB I-es rendszert át kell gondolni.”

Hozzátette: ebben az esetben elgondolkodnának a nemzetközi kupainduláson, de ha olyan pozícióban végeztek volna az előző évadban, akkor mindenképpen vállalták volna a szereplést.

Hír még a fehérváriakkal kapcsolatban, hogy az új szakvezető, Horváth Roland irányításával a csapat július 10-én kezdi meg a felkészülést. Az együttesnél ezt megelőzően hirdetik majd ki a keretet az új évadra, az eddigi információk alapján nem várható nagy változás.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a keretünk nagy része együtt marad – tette hozzá Balássi Imre. –  Egy-két távozónk van, néhány fiatal csatlakozhat a csapatunkhoz, a legnagyobb erősítésünk pedig, hogy a sérültjeink visszatérnek.”

A pénzügyi problémái miatt veszélybe került Siófoknál úgy tudjuk, szintén elhárultak az akadályok a jövő évi élvonalbeli szereplés elől. Ha a Balaton-partiak megkapják a szükséges licencet, Fodor János elnök korábbi nyilatkozata szerint az Európa-ligában is elindulnak.

Az MKSZ másodfokon várhatóan június 30-án hirdeti ki a jogerős döntéseket a licenckérelmekkel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom legyőzte a Mosonmagyaróvárt a női kézi élvonalban

Kézilabda
7 órája

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
8 órája

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
2025.10.24. 19:37

Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

Kézilabda
2025.10.23. 14:41

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.22. 19:44

Férfi kézilabda NB I: döntetlent játszott a PLER Budakalászon

Kézilabda
2025.10.22. 19:11

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
2025.10.22. 16:18

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39
Ezek is érdekelhetik