Férfi kézi: Németországból igazolt magyar válogatott kapust a Szeged

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.25. 10:38
null
Nagy Martin Németországból hazatér Szegedre (Fotó: Dömötör Csaba)
A Szegeden nevelkedő magyar válogatott kapussal, Nagy Martinnal és a szintén szegedi jobbszélsővel, Szilágyi Benjáminnal erősítette meg keretét az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata – számolt be róla honlapján a Tisza-parti klub.

Nagy Martin kézilabda-pályafutását Szegeden kezdte, de hamar légiósnak állt és előbb az izlandi Valur Reykjavík, 2021 óta pedig a német Gummersbach játékosa volt. Utóbbi klubnál sokat tett azért, hogy bajnokként jussanak vissza az élvonalba, de az első osztály indulása előtti nyáron eltörött a bokája. Nagy Martin bár tökéletesen felépült sérüléséből, de az első osztályban nem kapott lehetőséget, csak a harmadosztályú tartalékoknál számoltak vele, ezért a Gummersbach már decemberben eldöntötte, hogy nem él a Nagy szerződésében lévő hosszabbítási opcióval.

Nagy Martin ott volt Chema Rodríguez januári világbajnoki bő keretében, majd az Európa-bajnoki selejtezőkön is.

„Nagyon megörültem annak, amikor megkeresett szeretett klubom, nem volt kérdés, hogy örömmel írjam alá az egy plusz egy éves szerződésem. Hasznos volt az elmúlt időszak, belekóstoltam egy egészen más világba, úgy érzem a fejlődésemnek ez jót tett. Hatalmas bennem a bizonyítási vágy, az, hogy a PICK Arénában pályára léphessek, ismét a fantasztikus szurkolótáborunk előtt védhessek. Már számolom vissza a napokat, várom az első edzést, az első találkozást” – mondta Nagy Martin régi-új klubja honlapján.

A 2003-as születésű jobbszélső, Szilágyi Benjámin már a 2020–2021-es idényben bemutatkozott az NB I-ben, de Szegeden két év alatt mindössze 14 élvonalbeli meccsre nevezték, ezért további fejlődése érdekében a 2022–2023-as kiírást Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián töltötte, ahol 25 bajnokin 61 gólt szerzett.

„Örömmel teszem, mert kisgyerekként az volt az álmom, hogy a Szeged felnőtt csapatában szerepelhessek. Komoly kihívás lesz a felnőttkerethez tartozni, nap mint nap velük készülni, de szeretem a kihívást, így állok elébe. Nagyon jól éreztem magam a NEKA csapatánál, köszönettel tartozom, hogy befogadtak, úgy gondolom, rengeteget tanultam, fejlődtem, amit a következő szezonban az OTP Bank-Pick Szeged együttesénél tudok majd hasznosítani. Várom már az első meccset a Pick Arénában, most nem ellenfél leszek, hanem a legszebb színű, azaz kék mezben futhatok majd ki” – mondta Szilágyi Benjámin.

Nagy Martinnal most 1+1, Szilágyi Benjáminnal 2022-ben 2+2 éves szerződést kötött a Szeged.

A Tisza-partiak a következő évi és az azt követő edzőpárosok, Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics, illetve Michael Apelgren, valamint Jonas Källman érkezésének bejelentése óta a spanyol válogatott Carlos Molina Cosanóval, a horvát balszélső, Marin Jeliniccsel, a lengyel válogatott jobbátlövővel, Szymon Dzialakiewiczcel, valamint az orosz beállóval, Gleb Kalarasszal erősítettek, míg az korábban eldőlt, hogy a norvég Elverum kapusa, Emil Kheri Imsgard is Szegeden folytatja.

Távozik a szegediektől a Lengyelországba igazoló kapus, Mirko Alilovic, a dán GOG-hez kerülő norvég szélső, Alexander Blonz, a Rapid Bucuresti-hez szerződő Rosta Miklós, a pályafutását a PSG-nél folytató norvég Kent Robin Tönnesen is, ahogy a szerb szélső, Bogdan Radivojevics sem marad a csapatnál.

Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Ha tényleg csapatként működünk, akkor bármire képesek vagyunk

Kézilabda
2025.05.30. 22:11

Lépéselőnyben a szünet után belehúzó Veszprém a Szeged elleni bajnoki döntőben

Kézilabda
2025.05.30. 19:00

Férfi kézilabda NB I: harmadik igazolását is bejelentette a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
2025.05.30. 14:31

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
2025.05.30. 11:26

Hosszabbított orosz beállójával a Szeged

Kézilabda
2025.05.29. 17:55

Férfi kézilabda NB I: újabb játékos érkezését jelentette be a Gyöngyös – hivatalos

Kézilabda
2025.05.29. 12:10

Aron Pálmarsson bejelentette a visszavonulását – hivatalos

Kézilabda
2025.05.25. 21:23

Legyőzte a Dabast, és bent maradt a PLER a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.05.25. 19:34
Ezek is érdekelhetik