Férfi kézi BL: „Szeretjük az ilyen meccseket, amelyeken óriási a tét”

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 12:12
null
Bjarki Már Elísson szerint a Veszprémnek és a Kielcének is ötven százalék az esélye a négyes döntőbe jutásra (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
A Telekom Veszprém a lengyel Barlinek Kielce elleni hazai mérkőzésével kezdi május 11-én, 18.45-től a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjét, melyen az egyik legjobban támadó csapat az egyik legjobban védekezőhöz látogat.

 

A hét meccsének választotta az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a Telekom Veszprém–Kielce férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzését, és korábban Momir Ilics, az Építők edzője is azt mondta lapunknak, hogy az idény legnehezebb meccse következik. Valóban izgalmasnak ígérkezik az összecsapás, már csak az alapján is, hogy a hazaiak az egyik legjobb védekező, a vendégek pedig az egyik legjobb támadó csapatnak számítanak a sorozatban.

„Valóban nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy világklasszisokból álló gárda ellen, de szeretjük az ilyen meccseket, amelyeken óriási a tét, szerintem ötven-ötven százalék az esély, remélem, mi jövünk ki jól belőle – mondta lapunknak Bjarki Már Elísson, a Veszprém izlandi balszélsője, akinek ez lehet az első BL négyes döntője, már amelyen pályára is lép, elmondta, hogy 2013-ban már élőben szurkolta végig a Hamburg győzelmét a lelátóról. – Nedim Remili jelenléte sokat számít, de inkább azért, mert nagyszerű játékos, aki elöl-hátul bevethető, és bár a Kielce egykori játékosaként kisebb trükköket mond, nem ez fog számítani, az összecsapáson nem sokat változtat, hiszen tudjuk, hogyan játszanak a lengyelek.”

Akárcsak a magyar klub, Talant Dujsebajev csapata is kitűnő formában van, az anyagi összeomlás elől menekülés eddig sem befolyásolta a játékát, Remili távozásával most szinte ugyanazok szerepelnek az együttesben, akik tavaly a kölni BL-elődöntőben legyőzték a Veszprémet, majd csak hétméteresekkel veszítették el a döntőt a Barca ellen.

„Én már mindent láttam a kézilabdapályán, olyat is, hogy egy csapat tizenkét gólos előnyről kapott ki, így akármekkora előnyt is harcolunk ki otthon, nem tudni, elég lesz-e. Ezért csak annyit szeretnék, hogy győzzünk hazai pályán, szerezzük meg az előnyt a visszavágóra – fogalmazott Elísson. – Azt mondják, idegenben kezdeni jobb, de nem hiszem, hogy olyan rossz lenne, amiért a Veszprém Arénában lesz az első meccsünk. Most legalább meglátjuk, ki hogyan játszik, jobban tudunk készülni a visszavágóra, és ha sikerül nyernünk, akkor nálunk lesz a mentális előny. Én örülök, hogy ez a sorrend.”

Elísson tavaly igazolt Veszprémbe, miután tíz évig Németországban légióskodott, itt más a játékstílus, amihez úgy érzi, sikerült alkalmazkodnia, de nincs vége a fejlődésének, még 32 évesen sem. Kevesebb hibalehetőség és nagyobb nyomás van Veszprémben, mint amit korábban tapasztalt, ehhez hozzá kellett szokni, mint ahogy ahhoz is, hogy Momir Ilics rengeteg szabályt követel meg a védekezésben.

A Veszprém és a Kielce csütörtökön 18. alkalommal csap össze egymással a BL-ben, az örökmérleg a magyar csapatnak kedvez (11 győzelem). A csütörtöki Veszprém–Kielce találkozót élőben hallgathatják a Sportrádióban.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Wisla Plock (lengyel)–SC Magdeburg (német) 22–22 (9–12)
THW Kiel (német)–PSG (francia) 27–31 (12–13)


Május 11., csütörtök
18.45:
TELEKOM VESZPRÉM–Industria Kielce (lengyel) (Tv: Sport1, rádió: Sportrádió) – élőben az NSO-n!
20.45: GOG (dán)–Barca (spanyol) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

A Győr és a Veszprém is az első kalapból várja a kézilabda BL-csoportkör sorsolását

Kézilabda
2025.06.26. 13:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

Bartha Csaba: 2026-ra világsztárokat szeretnénk igazolni Veszprémbe

Kézilabda
2025.06.24. 12:24

Az FTC, a DVSC és a Szeged is indulhat a kézilabda Bajnokok Ligájában!

Kézilabda
2025.06.24. 10:19

Alex és Daniel Dujshebaev is távozik a Kielcétől – hivatalos

Kézilabda
2025.06.22. 21:06

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
2025.06.18. 20:02
Ezek is érdekelhetik