Férfi kézilabda: a háború bekavar a SEHA-liga-idény befejezésébe is

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 13:17
null
Egyelőre kérdéses az idény befejezése (Fotó: seha-league.ru)
Egyelőre sok a bizonytalanság a férfi kézilabda SEHA-liga most zajló idényének befejezése körül, a fő problémát természetesen az ukrajnai háború, a versenysorozat orosz főszponzora, valamint az orosz és fehérorosz csapatokat sújtó nemzetközi szankciók jelentik.

A 2011-ben indult, elsősorban a balkáni régióra koncentráló nemzetközi sorozat alapkoncepciója az volt, hogy növelje a tétmeccsek számát, és ezáltal plusz versenylehetőséget biztosítson a résztvevőknek. Nem túlzás, hogy a liga története legnagyobb kihívásával néz szembe az ukrajnai háború miatt.

A sorozat most zajló idénye eleve két divízióra bontva rajtolt el, miután mentőövet dobtak a nemzetközi mezőnyből kitiltott orosz és fehérorosz csapatoknak. Ők alkották a keleti divíziót, míg a déliben maradtak a balkáni régió csapatai. A szintén két csoportra osztott mezőnyből a háromszoros győztes Telekom Veszprém és az egyszeres bajnok PPD Zagreb egyből a negyeddöntőbe kapott kiemelést.

A SEHA-liga főszponzora az orosz Gazprom, és az orosz nyelvű honlapon szereplő hír szerint a négyes döntőre június 6. és 8. között Szentpéterváron kerül sor, a résztvevők az orosz Csevovszkije és Permszkije Medvegyi, valamint a fehérorosz Meskov Breszt és SZKA Minszk. Az világos, hogy a két divízió csapatai között zajló rájátszást nem rendezhetik meg, és az is kérdés, mi lesz a déli divízió befejezésével.

A Partizan Beograd elleni negyeddöntőre a nem megfelelő időpont miatt a Veszprém eleve az U21-es csapatával állt ki (és végül kettős vereséggel esett ki), így tett a Vardar elleni párharcban a szerb Vojvodina is. A másik északmacedón együttes, a Peliszter a Tatran Presovot búcsúztatta, míg a két horvát csapat, a PPD Zagreb és a Nexe összecsapásának egyelőre időpontja sincs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik