Férfi kézi: Gödörben voltunk, de elindultunk kifelé – Rosta Miklós

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.16. 09:43
null
Rosta Miklós 9 gólt szerzett (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a Szeged 30–28-ra megverte odahaza a Veszprémet szombaton, ezzel minden bizonnyal meg is nyerte az NB I alapszakaszát. A kilenc gólig jutó Rosta Miklós és a fantasztikusan védő Mikler Roland az M4 Sportnak nyilatkozott a meccset követően. 


A sérüléssel bajlódó Bánhidi Bence helyett ezúttal Rosta Miklós kezdett beállósként a Szegedben. A 24 éves – nyáron sajtóhírek szerint távozó – válogatott játékos pedig remekelt, 9 gólig jutott, így kulcsszerepe volt a Veszprém elleni sikerben.

Jó, hogy egyre jobb a játékunk, már a kupában is jobban teljesítettünk ellenük, mint a Bajnokok Ligájában. Sokkal kevesebb lerohanásgólt kaptunk, ez volt az elsődleges szempont, amire készültünk. Ez abból adódik, hogy a támadásainkat sokkal jobb százalékban tudtuk befejezni. Gödörben voltunk az utóbbi hetekben, most elindultunk egy úton a gödörből kifelé, de még korántsem vagyunk kint. Ezt a játékot és lendületet kell továbbvinnünk a következő mérkőzésekre” – mondta Rosta az M4 Sportnak.

A 12 védést bemutató Mikler Roland így értékelt: „Az elmúlt mérkőzéseken elmaradtunk az egyéni jó teljesítményekkel és legfőképpen a csapat jó teljesítményével is. Ma szerintem ez megvolt, ezt a meccset kell továbbvinnünk. Előttünk van még jó pár találkozó a szezonban egymás ellen, ezzel kell foglalkoznunk, a mai mérkőzésre kellett a legjobban felkészülnünk.”

A veszprémi oldal érthetően csalódottabb volt...

„Sokat hibáztunk, nem volt szép mérkőzés a mi részünkről, de a játékosaim harcoltak, csupán néhány apróság hiányzott. A játékvezetők nagyon hosszú támadásokat engedtek a Szegednek, néhány több mint kétperces volt, és erre nem voltunk felkészülve” fogalmazott Momir Ilics vezetőedző.

„Azt kell mondanom, megérdemlik a győzelmet. Keményen küzdöttünk a végéig és csapatként harcoltunk, együtt fogunk továbblépni és felépülni a vereségből, de a célunk most az, hogy továbblepjünk a Bajnokok Ligájában. Nem tudok kiemelni egy dolgot, hogy miért veszítettünk ma, ilyen a kézilabda. Nem nyújthatsz mindig százszázalékos teljesítményt, azonban küzdöttünk az első perctől és nagyon akartunk nyerni. Éhesek voltunk a győzelemre, nem számított, hogy az előző négy derbit megnyertük, minden egyes meccset meg akarunk nyerni a szegediek ellen” – mondta Vlagyimir Cupara, a Veszprém kapusa.

EMLÉKEZTETŐÜL

FÉRFI KÉZILABDA NB I
OTP BANK PICK-SZEGED–TELEKOM VESZPRÉM 30–28 (18–17)
Szeged, 6202
néző. V: Andorka, Hucker
SZEGED: MIKLER R. – SOSTARIC 5, GARCIANDIA 4, Bombac 1, ROSTA M. 9, MACKOVSEK 5, Szita 1. Csere: Gaber 1, Bodó 2, Blonz 1, Martins 1, B. Radivojevics. Edző: Juan Carlos Pastor
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 3 (1), REMILI 5, PESMALBEK 5, Ligetvári 1, Lauge 1, STRLEK 6. Csere: CUPARA (kapus) 1, el-Dera 2, Mahé 2, Sipos, A. Nilson 1, Ilic Z. 1. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–2. 8. p.: 5–5. 14. p.: 7–9. 18. p.: 10–10. 21. p.: 13–10. 24. p.: 16–12. 28. p.: 17–15. 32. p.: 18–18. 36. p.: 19–20. 39. p.: 22–20. 44. p.: 23–22. 48. p.: 23–23. 51. p.: 25–24. 55. p.: 26–26. 58. p.: 28–27
Kiállítások. 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: – Nemcsak a csapatnak, szurkolóinknak is nagyon kellett ez a győzelem. Játékosaim minden dicséretet megérdemelnek, mert a kritikus pillanatokban is helyén volt a szívük. Folytatjuk a munkát, sok kemény csata vár még ránk ebben az idényben.
Momir Ilics: – Elismerem, megérdemelten nyert a Szeged. Sokat hibáztunk, sok labdát elszórtunk, nem a legjobb formánkat futottuk. Mindazonáltal nem érheti szemrehányás játékosaimat, mert szívvel-lélekkel küzdöttek. Fantasztikus együttesünk van, és még sok fontos meccs vár ránk az idényben.

 

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

Palasics Kristóf: Nagyon jólesik a Veszprémben kapott szeretet

Kézilabda
2025.06.09. 07:01

Mario Sostaric: A veszprémiek visszarakhatják a pezsgőket a hűtőbe

Kézilabda
2025.06.05. 10:18

Mikler Roland elárulta, milyen szerepe volt a piros lapnak a Szeged szárnyalásában

Kézilabda
2025.06.04. 21:55

A Szeged legyőzte a Veszprémet, vasárnap avatnak bajnokot férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.04. 20:18

Lépéselőnyben a szünet után belehúzó Veszprém a Szeged elleni bajnoki döntőben

Kézilabda
2025.05.30. 19:00

Szoros bajnoki döntő várható a két magyar sztáralakulat, a címvédő Veszprém és a trónkövetelő Szeged között

Kézilabda
2025.05.30. 11:26
Ezek is érdekelhetik