Női kézi: „Nem egyszer megfordult a fejemben, ki is vagyok a kézilabdán kívül?”

Lakatos Rita vállproblémája az utolsó váci időszakában kezdődött, a sokszor gyulladt manduláját is eltávolították, hátha ez sugárzott ki máshova is a szervezetében. Siófokra igazolva újra előjött a vállfájdalom, amelyet a koronavírus csak még jobban felerősített. Az MRI-felvételek továbbra sem mutattak műtéti beavatkozást igénylő elváltozást, így újra végigcsinált egy hathetes, terhelés nélküli gyógytornát, mellette injekciókkal is próbálkoztak.

A fájdalom terhelésnél újra jelentkezett, végül kiderült, hogy vállütközési problémája, dobóváll szindrómája van. Egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás, így hat hónappal ezelőtt megoperálták a vállát. Egy hónapja végez teljes értékű edzésmunkát, eddig úgy érzi, minden rendben van.

„Nem fogok hazudni, mentálisan rettenetesen nehéz volt – tekintett vissza a 23 éves irányító a hosszú rehabilitációra. – A legrosszabb időszak a műtét előtti három hónap volt, amikor is tisztázódott a probléma forrása. Folyamatos bizonytalanság lengett körül és nem tudtam, hogy az út végén mi vár rám. Nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy ki is vagyok én valójában a kézilabdán kívül? A sportra tettem fel az életemet, mit fogok kezdeni, ha a visszatérés nem sikerül? A műtét után, ahogyan a rehabilitáció során, jöttek az »eredmények«, már könnyebb volt, de mindez másfél évet elvett a karrieremből…”

„Voltak kételyeim, de ezeket a gondolatokat mindig felülírta a hit és az akarat – folytatta annak kapcsán, hogy kételkedett-e a visszatérésben. – Ilyenkor nem szabad meghallani a külső negatív hangokat, de a mai világban, a közösségi média korában ez nagyon nehéz. Sajnálom, hogy ellenszenvet váltottam ki azzal a szurkolók körében, hogy hosszú hónapokig ültem a lelátón, de mi mást tehettem volna? Nem találtam a helyemet, beleszakadt a szívem abba, hogy nem lehetek a pályán a csapattársaimmal és nem játszhatok. Meccsnapokon nem tudtam magammal mit kezdeni, próbáltam mindezt kizárni, de nem ment, egyszerűen nem tudtam megszokni…”

Hátfőn a Podravka elleni felkészülési mérkőzésen jött el újra a nagy nap, amikor újra pályára léphetett. „Az első percekben volt bennem némi óvatosság, de ahogyan belelendültem a játékba, elkezdtem ismét élvezni a kézilabdát. Nem féltem a vállamat, így a pályán ez nem viszi el a gondolataimat. Ha így lenne, az a játékom rovására menne.”