Női kézi: ezüst és bronz után már nyerne valamit a DAC

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 09:56
null
Debre Viktor: Azért fogunk dolgozni, hogy nyerjünk valamit (Fotó: <a href="https://www.hcdac.sk/az-gyozelemnek-szamit-ha-jokedv-uralkodik-az-oltozoben-szezonindito-sajtotajekoztato" target="_blank">hcdac.sk</a>)
Elkezdte a felkészülést a következő idényre a HC Dunaszerdahely női kézilabdacsapata, amely az új kiírásra merészebb célokat fogalmazott meg, s bemutatta öt új igazolását is.

A cseh-szlovák Mol Ligában harmadik, ezen belül a szlovák pontvadászatban második lett az előző idényben a HC DAC, de Debre Viktor együttese emellett egy kupaezüstöt is szerzett, s fokozatos építkezésen esik át – hívta fel a figyelmet a csapat sajtótájékoztatóján Horváth Zoltán, klubelnök.

Kitért rá, a nemzetközi porondon szimpatikus újoncként szerettek volna debütálni, ehhez képest a legjobb nyolcig jutottak.

„A célokat illetően mindez idén sem lehet másképp. Ezek jó alapul szolgálnak ahhoz, hogy előbbre és magasabbra vágyjunk, a legmagasabb pozíciókért szálljunk harcba a három versenyben, amelyben szerepelünk (MOL Liga, szlovák kupa, Európa-kupa – a szerk. megj.). Szeretnénk túlszárnyalni vagy legalább megismételni az előző év európai szereplését is” – idézi Horváth Zoltánt a parameter.sk.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Dunaszerdahely öt új igazolását, a Koszovóból érkező brazil beállót, Ligia Costát, a Csehországból igazolt Eliska Desortovát, az Alba Fehérvár fiatal kapusát, Gajdóczi Barbarát, a 2016-os ifi-vb gólkirálynőjét, a Kozármislenytől megszerzett Hornyák Bernadettet, valamint a Vasas jobbszélsőjét, Kovács Noémit, illetve sérülés után Kristina Pastorková visszatérhetett a csapatba, de Bugár Cintiának a következő idényt is ki kell hagynia.

Azért fogunk dolgozni, hogy nyerjünk valamit, mivel ezüstéremből és bronzból is már van” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Debre Viktor, a DAC vezetőedzője, felhívva a figyelmet arra is, hogy az új játékosok beépítése több időt vesz igénybe.

Legfrissebb hírek

Hatgólos, fordulatos mérkőzésen nyert a DAC a Nagymihály vendégeként

Minden más foci
15 órája

Robog tovább a HC DAC a Mol Ligában

Kézilabda
22 órája

Redzic Damir ismét villogott – irány a bosnyák válogatott?

Minden más foci
2025.10.20. 11:59

A futballt gólra játsszák: hiába a DAC öt kapufája, a Zsolnáé lett a három pont

Minden más foci
2025.10.19. 20:10

Hiába vezetett két góllal az Újpest, a DAC nyerte meg a felkészülési mérkőzést

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 18:13

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31

Csalódásként élik meg a szakolcai pontszerzést a DAC-nál

Minden más foci
2025.10.06. 12:41

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
2025.10.04. 08:11
Ezek is érdekelhetik