Férfi kézi: válogatott játékosok távoznak Tatabányáról

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 08:07
null
Zdolik Bence távozik a Bányásztól (Fotó: Szabó Miklós)
A 13-szoros magyar válogatott balátlövő, Zdolik Bence az idény végén elhagyja a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Grundfos Tatabányát. Rajta kívül a szlovák nemzeti csapatot erősítő, szintén ezen a poszton bevethető Lukás Urban is távozik – írja a klub honlapja.

Zdolik 2020 nyarán érkezett a Bányászhoz, 48 mérkőzésen 145 gólt szerzett, az El-ben 19 találkozón 42-szer volt eredményes.

„Nagyon szép két évet tölthettem itt el Tatabányán. Szerettem itt játszani és habár voltak nehezebb időszakaink, mindig visszaküzdöttük magunkat, köszönhetően a csodálatos szurkolóinknak is, akik mindig mellettünk álltak, jóban és rosszban is. Sőt, még külön koreót is kaptam, amin nagyon jót nevettem, nem fogom elfelejteni” – nyilatkozta a klub honlapján a 30 éves átlövő.

Lukás Urbán tavaly nyáron Franciaországból igazolt a Tatabányához.

A klub kedden jelentette be két beálló, Darko Stojnic és Bognár Nándor távozását, azt megelőzően pedig a lengyel válogatott kapus, Piotr Wyszomirski köszönt el a Bányásztól.

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
4 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
14 órája

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
Tegnap, 19:37

Férfi kézilabda NB I: döntetlent játszott a PLER Budakalászon

Kézilabda
2025.10.22. 19:11

A Szeged három góllal győzött a Csurgó ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.18. 19:39

A Budai Farkasok legyőzték az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.17. 21:19

Kikapott az újonctól a Balatonfüred a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.15. 20:20

Férfi kézilabda NB I: három meghatározó játékosával is hosszabbított a Veszprém – hivatalos

Kézilabda
2025.10.15. 12:25
Ezek is érdekelhetik