Férfi kézi NB I: nyílt levélben reagáltak a veszprémiek a Gyöngyös közleményére

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.22. 12:04
null
Éles József csapata elutasítja a Gyöngyös álláspontját (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet, 2020)
Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém tulajdonosa nyílt levelet küldött a vehir.hu-nak, amelyben a klub visszautasítja a Gyöngyösnek azt az álláspontját, hogy a veszprémiek ellehetetlenítettek a klubtól távozó Konkoly Csaba munkáját. 

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém a következő idényre szerződtette Konkoly Csabát, aki március 21-ig volt a Gyöngyös férfi NB I-es kézilabdacsapatának az edzője, mivel a szerződését felbontották. Agyöngyösiek hétfői közleménye szerinta veszprémiek szerették volna, ha Konkoly már a tavaszi idényben átveszi a csapatuk irányítását.

„Klubunk hiába kezelte diszkréten a segítségnyújtás elvi lehetőségét, sajnos több forrásból is szárnyra kapott Csaba idő előtti távozásának hamis ténye, mely jelentős feszültséget keltett a gyöngyösi csapatnál – olvasható a gyöngyösiek hétfői közleményében. – Az elmúlt napok bizonytalansága erősen megingatta a csapat és közte lévő bizalmi kapcsolatot is. A kialakult helyzetben a klubvezetőség közös megegyezéssel szerződést bontott Konkoly Csabával.”

Ezután kereste meg Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém tulajdonosa és ideiglenes edzője a vehir.hu-t, mivel nyílt levélben kívánt reagálni a Gyöngyös közleményére. A veszprémi klub visszautasítja azokat a vádakat, miszerint Konkoly munkáját ellehetetlenítették.

A Fejér-B.Á.L. Veszprém nyílt levele:

„Konkoly Csaba veszprémi szerződtetésének bejelentését 2021. 12. 11-én tettük meg, menedzserének, Szörnyi Attilának a kérése alapján. Ezzel nem okoztunk senkinek kellemetlen helyzetet!

Konkoly Csaba és a gyöngyösi klub tavaszi megkeresése klubunk részéről 2022. 2. 28-án történt, melyre egyértelműen elutasító választ kaptunk! Konkoly megváltoztatva álláspontját 3. 14-én jelezte, hogy mégis vállalná a tavaszi mérkőzéseket. Ekkor már egyértelműen a Fejér-B.Á.L. Veszprém válasza volt nemleges. A két időpont között eltelt két hétben ugyanis megtaláltuk a megoldást Éles József és Danyi Gábor személyében a tavaszi mérkőzések irányítására.

A fentiek alapján egyértelműen visszautasítjuk azt a vádat, miszerint Konkoly Csabát ellehetetlenítette volna klubunk.

Egyetlen alkalommal sem kommunikáltuk azt, hogy Konkoly Csaba már idén tavasszal, eredeti megállapodása előtt érkezne klubunkhoz!

Viselkedésünk, kommunikációnk minden helyzetben a sportszerűségen és az etikán alapul! Visszautasítunk minden olyan feltételezést, amely ennek ellenkezőjét állítja, különös tekintettel azokra, melyek nélkülöznek minden valóságalapot!”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szeged19181679–481+19837
2. Veszprém18171644–461+18335
3. Balatonfüred181314561–493+6827
4. FTC18117569–536+3322
5. Tatabánya18927505–520–1520
6. Budakalász19838509–550–4119
7. Komló18828514–527–1318
8. Gyöngyös18819509–529–2017
9. Csurgó176110419–462–4313
10. NEKA186111498–549–5113
11. Dabas184311465–500–3511
12. Fejér-B.Á.L. Veszprém185112503–540–3711
13. Eger193115515–612–977
14. Kecskemét18216451–581–1304

 

Legfrissebb hírek

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
14 órája

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2025.07.31. 14:24

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

Kézilabda
2025.07.22. 10:10
Ezek is érdekelhetik