Női kézi: brazil világbajnokot igazolt a DVSC

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 15:46
null
Deonise Fachinello Debrecenben folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Debrecen a hivatalos honlapján bejelentette, a 2021–2022-es évad végéig szóló szerződést kötött a 38 éves Deonise Fachinellóval.

 

A 38 éves jobbkezes jobbátlövő alapembere volt a 2013-as világbajnok brazil válogatottnak. A szerbiai tornán összesen 25-ször volt eredményes, a dánok elleni elődöntőben négy, a Szerbia ellen 22–20-ra megnyert fináléban két gólt szerzett – számolt be róla a DVSC honlapja. Fachinello hazájában a Guarulhos Metodista csapatában játszott, majd 2006 óta Európában kézilabdázik, megfordult a spanyol León, az osztrák Hypo Niederösterreich, a francia LeHavre, a román CSM Bucuresti, a dán Odense, a román Magura Cisnadie és Craiova, legutóbb pedig a francia Bourg-de-Péage együttesében. Bajnoki aranyérmet szerzett Spanyolországban, Ausztriában és Romániában, Franciaországban pedig ezüstérmes lett a Le Havre-raal. A Hypo NÖ játékosaként 2013-ban az EHF-kupát emelhette magasba.

Debrecenben akkor került képbe, amikor sérülések miatt alaposan megtizedelődött a magyar csapat kerete. December közepén edzésbe állt, s pályára lépett két felkészülési mérkőzésen, az MTK/FTC vegyescsapat, illetve a Kisvárda ellen egyaránt négyszer volt eredményes.

„Fél évvel ezelőtt befejeztem a pályafutásomat, de amikor a klub ügyvezetője, Ábrók Zsolt megkeresett, hamar elhatározásra jutottam a folytatást illetően – mondta a dvsckezilabda.hu-nak Deonise Fachinello. – Már néhány hete együtt készülök a csapattal, jó a közösség, nagyon örülök, hogy itt lehetek és újra kézilabdázhatok. Szeretnék segíteni a csapatnak abban, hogy érmet szerezzen a bajnokságban, és jövőre újra az európai kupában szerepelhessen!”

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21
Ezek is érdekelhetik