Női kézi-vb: a hollandok kikaptak, nem jutottak tovább

K. T. I./MTIK. T. I./MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 22:10
null
Kari Brattset és a norvég válogatott örülhetett, három góllal legyőzték Hollandiát, ezzel búcsúztatták a címvédőt (Fotó: AFP, archív)
Hollandia 37–34-re kikapott Norvégiától a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, ezzel visszacsúszott a II. csoport harmadik helyére, így nem juthat be a negyeddöntőbe. A norvégok szinte az egész első félidőben futottak az eredmény után, a második játékrészben viszont átvették a kezdeményezést, és három góllal megnyerték a rangadót.

 

Mindkét csapat annak tudatában lépett pályára, hogy győzelemmel továbbjut, és ellenfele kiesik, döntetlen esetén pedig hármas pontegyenlőség alakul ki a svédekkel. A 32–32-es vagy annál nagyobb gólszámú döntetlen a norvégoknak és a hollandoknak kedvezett volna, vagyis így kiejthették volna a svédeket – tudósított az MTI.

Gyors és pontos játékkal elsöprő kezdést produkált a címvédő, amely a 14. percben nagy meglepetésre már 11–5-re vezetett. A norvégok időkérésük után fokozatosan csökkentették hátrányukat, és másfél perccel az első félidő vége előtt egyenlítettek (17–17). Az Európa-bajnok a 35. percben vezetett először, és amikor már három találat volt az előnye, a hollandok létszámfölényes támadójátékra álltak át, ám csakhamar letettek erről, mert nem voltak hatékonyak hét a hat ellen.

A címvédő mínusz négyről felzárkózott egy gólra (26–27), majd a 45. perctől szinte a legvégéig felváltva estek a gólok. Az utolsó három percben a hollandok több nagy helyzetet is kihagytak, így nem sikerült egyenlíteniük, vereségükkel pedig kiestek, és a kilencedik helyen végeztek. 37–34

A Győr norvég játékosai közül Stine Oftedal és Silje Solberg kapus egy-egy, Kari Brattset kettő, a Ferencváros holland jobbszélsője, Angela Malestein négy gólt lőtt. A mérkőzés legeredményesebb játékosa az egyaránt kilencgólos holland Dione Housheer és norvég Henny Reistad lett.

Az I. csoportban az olimpiai címvédő Franciaország az Orosz csapat 33–28-as legyőzésével megőrizte százszázalékos mérlegét és csoportelsőként jutott a nyolc közé. Az oroszok a csoport második helyén léptek tovább. A Győr francia balátlövője, Estelle Nze Minko egyszer talált be. A találkozót egyébként az orosz csapat kezdte jobban, a franciák 6–6-nál azonban egyenlítettek, majd a szünetig ötgólos előnyt építettek ki. A második félidőnek akadt olyan periódusa, amikor kilenc góllal is mentek Nze Minkóék, a hajrára az is belefért, hogy kicsit kiengedjenek.

A negyeddöntőben a norvégok az oroszokkal, a franciák a svédekkel találkoznak. A mérkőzéseket szerdán rendezik.

A hétfői eredményekkel eldőlt, a magyar válogatott a 10. helyen zárja a vb-t.

25. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (SPANYOLORSZÁG, DECEMBER 1–19.)
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ
I. CSOPORT (Granollers)
Lengyelország–Montenegró 33–28
(16–9)
Szerbia–Szlovénia 31–25
(19–14)

Franciaország–Orosz csapat 33–28 (17–12)

A csoport végeredménye
1. Franciaország 5 5 134–100 +34 10
2. Orosz csapat 5 3 1 1 143–129 +14 7
3. Szerbia 5 3 2 124–125 –1 6
4. Lengyelország 5 2 3 120–131 –11 4
5. Szlovénia 5 1 1 3 123–131 –8 3
6. Montenegró 5 5 115–143 –28 0

II. CSOPORT (Castelló)
Puerto Rico–Kazahsztán 30–27
(13–11)
Svédország–Románia
34–30 (19–14)

Norvégia–Hollandia 37–34 (17–17)

A csoport végeredménye
1. Norvégia 5 4 1 189–111 +78 9
2. Svédország 5 3 2 198–121 +77 8
3. Hollandia 5 3 1 1 212–128 +84 7
4. Románia 5 2 3 163–135 +28 4
5. Puerto Rico 5 1 4 82–216 –134 2
6. Kazahsztán 5 5 97–230 –133 0

ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS AZ ELNÖK-KUPÁÉRT (Llíria)
3. FORDULÓ
Üzbegisztán–Angola 11–52
(5–30)
Kamerun–Irán 32–17 (14–9)

A csoport végeredménye
1. Angola 3 3 128–43 +85 6
2. Kamerun 3 2 1 98–75 +23 4
3. Üzbegisztán 3 1 2 71–126 –55 2
4. Irán 3 3 57–110 –53 0
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐK (GRANOLLERS)
12. 14.17.30Dánia–Brazília
12. 14.20.30Spanyolország–Németország
12. 15.17.30Norvégia–Orosz csapat
12. 15.20.30
Franciaország–Svédország
ELŐDÖNTŐK (GRANOLLERS)
12. 17. 17.30
12. 17.20.30
BRONZMÉRKŐZÉS (GRANOLLERS)
12. 19.14.30
DÖNTŐ (GRANOLLERS)
12. 19.17.30

 

A VB VÉGEREDMÉNYE
9. Hollandia
10. MAGYARORSZÁG
11. Japán
12. Szerbia
13. Románia
14. Dél-Korea
15. Lengyelország
16. Ausztria
17. Szlovénia
18. Horvátország
19. Csehország
20. Puerto Rico
21. Argentína
22. Montenegró
23. Kongó
24. Kazahsztán
...
31. Irán
32. Kína

Legfrissebb hírek

Itt a magyar női kézilabda-válogatott bő kerete a világbajnokságra!

Kézilabda
2025.09.26. 15:09

Rákot diagnosztizáltak a kétszeres olimpiai bajnok norvég kézilabdázónőnél

Kézilabda
2025.06.26. 20:21

Három kontinensről kapott ellenfelet a magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságra

Kézilabda
2025.05.22. 18:38

Női kézilabda: a magyar válogatott az első kalapba került a világbajnokság sorsolásán

Kézilabda
2025.05.14. 11:26

Horvátországé lett a másik szabadkártya a női kézi-vb-re

Kézilabda
2025.05.12. 17:45

Megvan a következő állomása a norvég kéziválogatottól 15 év után távozó sikerkapitánynak

Kézilabda
2025.05.07. 17:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Egy norvég farmról a világ tetejére – így vált Kari Brattset Győrben is vezérré

Kézilabda
2025.04.01. 09:59
Ezek is érdekelhetik