Férfi kézi: „Ez volt a szegedi pokol!” – így búcsúznak a szurkolók a „Sporitól”
Elbúcsúzott az Újszegedi Sportcsarnok a Bajnokok Ligájától, s lassan a Pick Szeged szurkolói is búcsút mondanak a „Pokolnak”, hogy aztán a Pick Arénában teremtsenek olyan hangulatot, amely mellett az ellenfelek sem mennek el szó nélkül. Hogyan élik meg a búcsút? Milyen emlékek kötik őket a „Sporihoz”? Meg tudják-e tölteni az új arénát? Mennyire elégedettek a csapatuk eddigi idénybeli szereplésével? Ezekre a kérdésekre válaszoltak a Pick Szeged törzsszurkolói az NSO Tv-nek.
„Hiányozni fogsz, Spori!” – ezzel a molinóval köszöntek el a Pick Szeged szurkolói az Újszegedi Sportcsarnoktól a csapatuk Vardar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt. December 9-én, a következő hazai nemzetközi kupameccsen ugyanis már a Pick Arénában fogadja a Szeged a Kielt. A szurkolók egyik szeme sír, a másik nevet: megannyi emlék köti őket a„Sporihoz”, azonban úgy érzik, már kinőtték, s mindent megtesznek azért, hogy az új arénát is pokollá változtassák.
Természetesen a Pick Szeged játékosai is felemás érzésekkel költöznek az új otthonukba, erről Bodó Richárd, Dean Bombac és Mario Sostaric beszélt az NSO Tv-nek.
KÉZILABDAFÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
7. FORDULÓ
A-CSOPORT
PICK SZEGED–HC VARDAR 1961 (északmacedón) 34–31 (17–15)
Szeged, 3000néző.Vezette:Eliasson, Palsson (izlandiak)
SZEGED:MIKLER R. – Sostaric 1, TÖNNESEN 7, BOMBAC 4, BÁNHIDI 4, Mackovsek 4, FRIMMEL 9 (5).Csere:Alilovic (kapus), Blonz, Henigman, Bodó 2, Gaber, Garciandía, Rosta M., Martins 3, B. Radivojevics.Edző:Juan Carlos Pastor
VARDAR:Risztovszki – D. DJUKICS 5, K. Nyokas 4, Walczak 3, Kuduz, GADZSA 6, GYIBIROV 7 (3).Csere:TOMOVSZKI (kapus), O. Nyokas 1, Georgievszki, Atanovszki, Diallo 2, Sztoilov 1, Taleszki 2.Edző:Veszelin Vujovics
Legfrissebb hírek

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését
Kézilabda
2025.10.22. 21:01

NS-képeslap: Szeged egyik éke a Pick Aréna
Kézilabda
2025.10.14. 09:17

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!
Kézilabda
2025.06.15. 19:44
Ezek is érdekelhetik





