Női kézi: a DVSC megcélozza a dobogót, az El-ben is messzire jutna

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.19. 22:54
null
A Loki megcélozza a dobogót (Kiss Annamarie/HAON)
Megtartotta hagyományos idény eleji sajtótájékoztatóját a női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC együttese. A debreceni klubnál komoly célokat fogalmaztak meg a következő évekre – írja a haon.hu.

Az előző kiírást az 5. helyen zárta a DVSC az NB I-ben, a 2021–2022-es évadban pedig már a dobogóra vágyik. A Győrbe igazoló Jelena Deszpotovics távozása ellenére erősödött a Loki, amely többek között a magyar válogatott átlövőt, Planéta Szimonettát, valamint a világbajnok brazil szélsőt, Mariana Costát is szerződtette a nyáron.

„A cél a rendelkezésre álló és befolyó erőforrások lehető leghatékonyabb felhasználása annak érdekében, hogy a debreceni kézilabda hosszú távon is meghatározó legyen a hazai és a nemzetközi porondon. A költségvetés stabil, cél a dobogó, az Európa-ligában pedig minél tovább jutni” – mondta el Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón.

Hasonlóan vélekedett a csapat új vezetőedzője, a Vácról érkező Szilágyi Zoltán.

„Megtisztelő, hogy a Loki-család tagja lehetek. Örülök, hogy komoly célokért küzdhetünk, ezért is jöttem ide, mert látom a lehetőségét, hogy hosszabb távon is a harmadik erővé váljon a Debrecen.”

Az Európa-ligában a DHK Baník Most (cseh)–CS Magura Cisnadie (Nagydisznód, romániai) párharc győztesével találkozik a Loki.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30
Ezek is érdekelhetik