Férfi kézi: a Veszprémtől távozó Rogerio Moraes Portugáliába igazolt

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.11. 20:31
null
Rogerio Moraes boldog, hogy a Benficához igazolt (Fotó: slbenfica.pt)
A 27 éves brazil válogatott beálló, Rogerio Moraes a portugál férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Benficánál folytatja a pályafutását – írja a lisszaboni klub honlapja.

Moraes júliusban, családi okokra hivatkozva bontott szerződést a Telekom Veszprémmel. A kétszeres BL-győztes beállót a portugál Benfica szerződtette.

A 27 éves kézilabdázó 2019-ben érkezett Veszprémbe, ahol 86 tétmérkőzésen lépett pályára – egy bajnoki cím mellett egy SEHA-ligát nyert az együttessel.

„Szeretném megköszönni a klubnak, az alelnöknek és a csapatvezetőnek a bizalmat. Aki ismer engem, az tudja, ez az egy tervem volt, hogy Portugáliában játsszak. Boldog vagyok, hogy ez most megtörtént, és még boldogabb, hogy a Benficánál lehetek, egy olyan csapatnál, amely az utóbbi években egyre erősebb és egyre jobban fejlődik. Ez egy olyan klub, amely győzni akar, és amely az európai kézilabdázás nagy együttesei közé akar tartozni” – nyilatkozta Rogerio Moraes új klubja honlapján.

A Benfica korábban már bejelentette a Szegedről hét év után távozó Jonas Källman igazolását is. A lisszaboni gárda vezetőedzője a magyar férfiválogatott másodedzője, Chema Rodríguez.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 órája

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28
Ezek is érdekelhetik