Férfi kézi: a PSG-t elhagyó spanyol klasszis a Bundesligában folytatja

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.19. 17:46
null
Viran Morros (középen) ott lesz a tokiói olimpián a spanyol válogatottal (Fotó: AFP)
A német férfi kézilabda-bajnokság élvonalában (Bundesliga) szereplő Füchse Berlin a 2021–2022-es évadra szerződtette a PSG-től távozó spanyol védekezőspecialistát, Viran Morrost – számolt be róla a klub honlapja.

Az már júniusban eldőlt, hogy Viran Morros három év után elhagyja a PSG-t. A spanyol válogatottal két Európa-bajnoki cím mellett egy világbajnokságot nyerő védekezőspecialista a következő évadra írt alá a Füchse Berlinhez.

„Úgy gondolom, hogy ezzel az igazolással be tudjuk tölteni a Jakov Gojun távozása által hagyott űrt. Viran Morros nagyon tapasztalt és okos védő, akiről eddig csak pozitív dolgokat hallottam, az ambícióit és a profizmusát illetően is, olyan győztes mentalitást hoz, amely határozottan előnyünkre válhat” – nyilatkozta Jaron Siewert, a Füchse Berlin vezetőedzője a klub honlapján.

A 37 éves Morros a PSG előtt olyan sztárcsapatokat is erősített, mint a Barcelona és a Ciudad Real. A berlini edzések előtt még komoly erőpróba vár rá, hiszen ott lesz a spanyol válogatottal a tokiói olimpián.

Legfrissebb hírek

Veszprémben újfent kiderült: néhány perces roham itt már nem elég

Kézilabda
16 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
17 órája

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém

Kézilabda
2025.10.23. 20:27

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.16. 22:28

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Rostáék hiába küzdöttek nagyot, kikaptak Berlinben a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.09. 22:25
Ezek is érdekelhetik